Századok – 1931
Történeti irodalom - Wells G. H.: A világtörténet alapvonalai. Ism.: Joó Tibor 303
történeti irodalom. 307 melyek a lényeget fejeznék ki. De ő nem látja a lényeget, tehát nem találja meg a jelzőt sem. Némelykor egyenesen megdöbbentően naiv. Igaz, hangsúlyozza, hogy az emberi történetnek csak a fővonalát akarja ábrázolni (456. 1.), ezt pedig ő a szociológikum alakulásában látja, de akkor is szervesebben kellett volna beilleszteni a kultúrtörténeti fejtegetéseket, vagy teljesen elhagyni. Ilyen formában súlyos kompozicionális hiba. De éppen ez, a szociológikum és politikum ilyen hipertrófiája Wells személyiségének és történeti látásának legfontosabb jellemzője. S ehhez járul erős racionálizmusa. Ezekből a sajátságokból érthető nem egy történeti jelenség hibás felfogása és megítélése még a politikum síkján is. Irracionális okokat sem megpillantani, sem megérteni nem képes. Itt is bámulatos naivságokkal találkozunk nem egyszer. Csak egy példa, hogy képtelen felismerni a római-pun háborúk mélységes okait és mint esztelenséget ítéli el. A renaissance kezdetei, kibontakozása, fejlődése, lényege elvész keze alatt. A reformáció bonyolult mozgalmának eredetét csupán szociális motívumokban vázolja. Arról ne is beszéljümk, mennyire hibás szemszögből látja az egész középkort, s összes alakulatait. Itt is csak az univerzálizmus eszméjét hordozó mozgalmakkal szemben mutatkozik megértése, de gyakran önkényes feltevésekre való hajlama is. Az újkori Európának, mint történeti jelenségnek, a lényegét az államiság korszerű formájában látja, nem csupán általános szellemi lényegének egyik tiinetkezését ismeri fel ebben is. Az aztán csak természetes, hogy a történeti eseményeket, jelenségeket és egyéneket aszerint ítéli meg és ítéli el, hogy menynyiben játszanak közre az emberiség egysége és a világállam előkészítésében. Kritikája tehát objektív ; egy emelkedett szempontról, s minden faji vagy személyi elfogultságtól csaknem egészen mentesen gyakorolja, azonban nem immánens, nem igazi históriai kritika. (Históriai érzékére egyébiránt mi sem jellemzőbb, mint az, hogy szerinte „Voltaire-ben és Gibbon-ban is igen erős történeti érzék lakott" s jellemző, hogy miért van ezen a véleményen : „mindkettő nyíltan és teljesen kitárta véleményét az emberi élet dolgairól." (511. 1.) A görög városállamokat megrójja, amiért nem egyesültek ; nem győzi ócsárolni teljes szenvedélyességgel Demosthenes-t, mert természetesen Makedón Fülöp és Sándor uralmában a világállam megvalósítása felé tett első lépést látja. Annál különösebb, hogy mily kevés méltánylással viseltetik a római világbirodalom univerzálizmusa iránt. Igaz ugyan, hogy a gáncs főként a demokrata részéről illeti a császárságot, — amellett, hogy nagyon is szembeötlővé teszi „a római lélek némi szürkeségét", amint nevezi. (284. 1.) Mert Wells tűrhetetlenül demokrata, vakon hisz a néphatározatok bölcsességében, ha azok „tiszta úton" jöttek létre. (272. 1.) Az azonban érdeme összefoglalásának, hogy gazdagon érvényesíti az újabb Ázsiára vonatkozó kutatásokat, kiemeli népeinek szerepét az egyetemes történetben, néha talán túlozza is jelentőségüket, s szemrehányásul használja fel őket Európával szemben. A hunokról igen szépen ír. (300. 1.) 21*