Századok – 1931

Történeti irodalom - Wells G. H.: A világtörténet alapvonalai. Ism.: Joó Tibor 303

történeti irodalom. 305 módja, mely teljesen Wells szelleméből fakadt, s ezért ő felelős. Azonban ítélkezni is csak a következők meggondolásával tanácsos. Tudjuk, hogy a történelemírás az adatok válogatásán alapszik, melyet a históriai értékelés vezet. Tudjuk azt· is, hogy az egész emberi történetet egységes képpé fűzni csak azzal a feltevéssel lehet, mintha valóban egy közös tendencia, fejlődési irány rejlene a zűrzavaros eseménytenger mélyén. Az pedig elvitathatatlan és kikerülhetetlen lélektani tény, bármennyire is sajnálatos a tudományos objektivitás szempontjából, hogy ennek a tendenciának a felvételében a jelen helyzet, kora és személyisége alapjaiban fogant saját szándékai befolyásolják a historikust. Másrészt azonban azt sem feledhetjük el, hogy a historikus a történet alakjai és eseményei felett nem tarthat erkölcsi ítélőszéke! abból a szempontból, hogy ők is azonosították-e magukat a historikus tendenciájával, vagy sem, csupán világtörténeti jelentőségüket határozhatja meg, egyebekben pedig tartozik immánens kritikát gyakorolni felettük. Ha tehát el is ismerjük Wells ama jogát, hogy közös fejlődési tendenciát ismerjen fel az emberiség történetében, másoldalról meg kell állapítanunk, hogy a historikus legfontosabb erényét, azt, melyet egyenesen a historikus érzéknek is nevezhetünk, az immánens kritika képességét, mellyel idegen korok és személyiségek szellemébe is bele tudja élni magát és azokat megérteni képes, teljes mértékben nélkülözi. Könyve bevallottan gyakorlati szükségből és gyakorlati céllal készült. A világháború után egyszerre felmerült a gondolkodó emberek előtt a nagy kérdés : „Hogyan szakadtak ránk e dolgok ?" A mélyebb okokat kutatva a történelemhez fordultak, próbáltak visszaemlékezni az iskolában tanultakra, ám rájöttek, hogy ott csak partikuláris történelmekre tanították őket, noha ők most „az összefüggő vagy világ dolgainak nyitját igyekeztek meglelni." Wells igen megvető hangot használ a régi históriával szemben, nem tudván vagy nem vévén figyelembe, hogy napjainkig tényleg nem volt olyan szoros az összefüggés az emberiség összes népei között, mint ma már, nem is lehetett tehát olyan univerzális a história szemlélete sem. A „világtörténelem" többkevesebb joggal szorítkozott Európára, azaz a Földközi-tenger medencéjére, s az „újvilág" csak függelékként jött számba. Ez volt nemcsak Ranke univerzálizmusa, de ez az európai partikulárizmus az álláspontja még Troeltsch-nek is 1923-ban ! Wells ezt az univerzálisztikus szükséget akarja kielégíteni világtörténelmével. A másik gyakorlati szempontot akként formulázza, hogy rájött, „hogy milyen életbevágó fontossága van minden politikai munkában annak, miként értelmezi az ember a multat. Mert alapjában véve mi egyéb az ember politikai tevékenysége, mint cselekvésben kifejezett eszméje a múltról ?" (IV. 1.) S Wells lelkében most két folyamat találkozott, — mely jelenség élénk fénvt vet a historikus munkájának benső természetére, — egyfelől a jelen helyzet szemlélete és az ebből fakadó politikai kívánalmak belátása, másfelől e helyzet megértéséhez vezető históriai kutatásokból nyert tanul-Századok, 1931. VII—VIII. fűzet. 20