Századok – 1931

Történeti irodalom - Jancsó Benedek Emlékkönyv. (Szerk. Asztalos Miklós.) Ism.: Tóth László 293

történeti irodalom. 295 "ban. Inkább ismertetés, mint értékelés Szalai Béla tanulmánya (Jancsó Benedek és a történetírás), amelyben Jancsó történeti munkáinak rövid tartalmi analízisén kívül összegyűjti Jancsónak a történeti módszerről vallott nézeteit is. A kötet gondos kézzel és módszeres alapossággal készült tanulmányai közül nem előnyösen válik ki ifj. Könyves Tóth Kálmán bibliográfiai összeállítása Jancsó irodalmi munkásságáról. Szerzője szemmel láthatóan elnagyolta a munkát. Hibáit, hiányait maga is kénytelen bevallani és ezeket a rendelkezésére álló idő rövidségével menti. Bibliográfiájának legnagyobb része így nem más, mint Petrik, Szinnyey és Asztalos Miklós adatainak újra nyomatása, még Jancsó kéziratos munkáinak címét is idegen kézből veszi. Ellenben teljesen figyelmen kívül hagyja Jancsónak a napisajtóban megjelent cikkeit, pedig ezeknek az összeállítása lett volna bibliográfiájának a legfontosabb része. Ki végezze el ezt a munkát a Jancsó-emlékkönyv bibliográfiájának összeállítója helyett, aki különben a rendelkezésére álló anyagot is elég zűrzavaros beosztásban közli. Az emlékkönyv második része öt történelmi tanulmányt közöl. Ezek elseje Treml Lajos tanulmánya a román őshaza és a kontinuitás problémájáról. Tanulmányának legfőbb ereje, hogy kitűnően ismeri a sokat vitatott kérdés egész irodalmát, amelyet gondos bibliográfiában gyűjtött össze. A különböző elméleteknek különösen nyelvészeti módszerrel való kritikája után arra a megállapításra jut, hogy a románság őshazája csakis a Dunától délre, a Balkán félszigeten lehet. A magyar-horvát államközösség kezdeteinek sokat vitatott problémájával foglalkozik Deér Józsefnek kitűnő módszerességgel felépített tanulmánya. Ebben Deér szellemesen bizonyítja, hogy a magyar és a horvát történetírás kontroverziájának alapj a az az ideologia volt, amely a „hódítás", a „legitimitás", az „örökösödés", a „paktum" és a „koronázás" fogalmaiba közjogi tartalmat magyarázott, pedig ezek, — amint azt Deér Fritz Kern teóriájának megfelelő alkalmazásával bizonyítja, — részint magánjogi tartalommal bírtak ; másrészt pedig az eseménytörténeti keret nem helytálló, mert róluk a késői középkor racionalizáló jogszemléletének előadása nyomán értesülünk. Az erdélyi református egyház és iskolák állami segélyzéseknek történetével a Diploma Leopoldina idejében foglalkozik Asztalos Miklós. A levéltári kutatásokon alapuló tanulmány, — amelynek szempontjait szerzője nem egyháztörténetieknek, hanem kisebbségtörténetinek jelöli meg, — végső konklúziója, hogy az akkori erdélyi impériumváltozás alkalmával a többségi hatalomból minoritássá lefokozott erdélyi reformátusok ügyét pártatlan tárgyilagossággal kezelte az uralmat gyakorló bécsi kormány, amit a mostani impériumváltozás új urairól nehezen fog megállapítani a történetírás. A kiegyezési korszak nemzetiségi politikájának értékeléséhez sorakoztat fel új szempontokat Albrecht Ferenc. Szerinte sem azoknak nincsen igazuk, akik nemzetiségi politikánkat túlliberá-