Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - Veszprémy Dezső: Tali és szécsiszigeti Thaly Kálmán életrajza. Ism.: gr. 63

TÖRTÉNETI IRODALOM. 65 liogy milyen i.s volt... a nagy Rákóczi kora." Tlialy ekkor — tíz éves volt. Részletesen tárgyalja Tlialy diákkorát is, több joggal, mert Thalyt 15 éves korában már egyik volt tanára már „felkéri a levelezésre" s komoly irodalmi nézeteit közli vele. Teológus korában Arany Szépirodalmi Figyelőjének munkatársa, költeményei úgyszólván minden divatos, folyóiratban és lapban megjelennek, nagy nyelvismeretekre tesz szert (angolból, svédből, spanyolból fordít!) s alig 21 éves korában a Pesti Napló kötelékébe lép, amelynek szerkesztősége Kemény Zsigmondot, Falk Miksát, Csengery Antalt, Salamon Ferencet számlálhatta tagjai közé. Ott van minden hazafias mozgalomban: a Kazinczy-centennáriumból kiveszi részét, Árpád sírját kutatja Érdy Jánossal, jelen van Széchenyi temetésén, minden szoborleleplezésen, a rendőrséggel is meggyűlik a baja, — ezért Erdélybe bujdosik s a vargyasi Dánieleknél pihen meg, majd bejár minden történelmi nevezetességű helyet s csak a „jobb idők szele" hozza vissza októberban Pestre. 1864-ben adja ki a Vitézi Énekeket, amely máig is legértékesebb irodalmi munkájával jelentős figyelmet kelt. Veszprémy részletesen ismerteti Toldy Ferenc kritikáját, a huszonötéves, érzékeny ifjú Önigazolásul című válaszát s Arany rendreutasítását. Élete folyásában a legnevezetesebb eredmény volt, hogy ez a kiadványa alapozta meg barátságát Szabi y Lászlóval. A következő évben a Bottyán János című kötete jelenik meg, amelynek kritikájában Gyulai Pál már körvonalazza Thaly érdemeit és hibáit: tisztelettel szól a „szorgalomról és valóságos lelkesedésről", amellyel Thaly a Rákóczi-korra vetette magát, de megrójja, hogy az adatgyűjtésnél, történetnyomozásnál marad; „ez még nem történetírás., csak anyaga a történetírásnak". Ezt követi a Rákóczi-Tár kiadása (vitája Paulerral Bercsényiről), Thököly naplójának közzététele s a nagy levéltári gyűjtés — közben Társulatunk megalapítása — s végül Thaly búcsúja a tanári pályától. Mindezt Veszprémy nagy gonddal gyűjti össze és dolgozza fel. Csak elismeréssel szólhatunk szorgalmáról és lelkiismeretességéről s lia munkája csak ismertetésre törekszik, akkor a bírálat pusztán ezt a célkitűzést gáncsolhatja. Mert a szerző ezen a célon a most megjelent kötetben nem jut túl. Helyenkint — mint már mondtam — naiv készséggel rajzol jeleneteket (ilyen pl. a Reményi hegedű játékának hatása Thaly elhatározására), kritikát azonban nem látunk: Thaly alkotásairól nem mond komoly, tudományos véleményt. Már költői jelentőségét túlbecsüli s merész kijelentésekig ragadtatja magát („Thaly adott először nyílt szavakban kifejezést a jobb jövőre ébredt nemzetnek [sic]... A magyar líra éppen ő általa gyógyult ki sorvasztó betegségéből, nem sírt, nem temetett többé" [ ! I — -τ Arany, Tompa, Gyulai! — ). A Vitézi Énekeknek nincs méltatása: meg kellene mondania, mit jelent ez a két kötet ma a tudományosság szemszögéből. Századok, 1929. T-TII. füzet. 5