Századok – 1929-1930

Értekezések - BARÁTH TIBOR: A magyar állam adóügye 1605–1648 - 607

644 1 aráth tibor. lakó volt. Ezek tehát hárman segítették a „házat" kitenni. Máskülönben hogy érteimeznők a „fél ház" megjelölést az adólajstromokban? Bizonyára úgy, hogy egy másik gyönge fakultásával „egész házat" alkotott. Kétségtelen, hogy egyelőre többet jövedelmezett, mint a porta, de csakhamar ugyanoda jutott, ahol az volt. Mert lehetetlen, ahogy Acsády Ignác képzeli, hogy Pozsony megye házai 1598—1604 között eltelt hat esztendő alatt 11.860-ról 3542-re, Nyitrában 17.909-ről 6692-re pusztuljon „az ol­talmazó jóbarát, a császári zsoldoshad garázdálkodása" miatt.7 9 I)e viszont az igaz, hogy ezt az adóügyi pusztu­lást a nehéz idők okozták. Többször kérték, hogy a sze­génység miatt, ami a nép között általános, állítsák vissza a régi telkek (porták) szerinti adózást.8 0 Ez történt 1608-ban, a koronázás utáni 14. t.-c.-kel. Tehát semmi új tartalom nem került a portába, sem 1609-ben, amikor csak kodifikálták a fakultás irányában haladó lassú fejlődés újabb fázisát. A nem egész házakat éppúgy, mint a nem egész telkeket —• amire Acsády is sok példát ismer még 1598 előtti időkből8 1 — eddig is összeadták és „per combi­nationen" csinálták az összeírást. Ebben a viceispán, a négy szolgabíró, esküdt és a dikátor helyszíni egyezke­dése döntött.8 2 Azok a census megromlott mértéke helyett úgyis a jobbágyokat vették vizsgálat alá. Az 1635-ös és 1647-es határozatok még közelebb fér­kőztek a tényleges adóerőnek megragadásához. Bár utóbbi akalommal a törvény nem fejezte ki világosan a földnek döntő szerepét, valóban mégis elsősorban arra nehezült az adózás egész súlya.83-8 4 79 Acsády, 1598—1604. 10. 1. 80 1602 február 14. Sisic IV. 421. 1.; 1608 szeptember 10. ugyanott 524. skl.; 1608 szeptember 3. ugyanott 514. 1.; 1608 szeptember 8. ugyanott 521. skl. 81 L. Acsády, A magyar jobbágynépesség száma, 28. 1. a jegyzetet. 82 1618:41. t.-c.: Ubi antem inter dictos nobiles juratos et dicatores conveniri non posset, in ea parte duntaxat fiat reetificatio in comitatibus ." 83 1681. év utáni utasításban is az van: „Minthogy na­gyobb részint szántóföldből lesznek a porták avagy ka­puk — — —" Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle, 1895. évf., 230. 1. 84 A sessio és porta közelebbi vizsgálatába nem bocsát­kozunk bele, csak azt jegyezzük meg, hogy az orosz „eke" is hasonló fejlődésen ment keresztül, mint azt Haxthausen sejteti. Ott az ekébe pl. az iparosokat is bevonták, olyan­képen, mint a portába később nálunk is „dikánként". August

Next

/
Thumbnails
Contents