Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - Folyóiratszemle - Preussische Jahrbücher 563

564 TÖRTÉNETI IRODALOM. emigránsokat 1851 szept. 1-én szabadon bocsássa — amit végre is hajtott, — csak a nyugati hatalmak segítségével volt végrehajtható. Az emigránsok ügyének kedvező elintézésére azonban nagy befolyást gyakorolt Amerika is, amellyel Kossuthnak már 1848 őszén sikerült összeköttetést találnia. Taylor elnök titkos küldetéssel Magyarországba küldte Dudley-Mannt, amire Schwarzenberg herceg szükségesnek látta, hogy amerikai követe, Hülsemann útján diplomáciai ellenakciót kezdjen, de sem Taylorra, sem ennek halála után (1850 júl. 9.) utódára, Fillemore elnökre és államtitkárára nem tudott céljának megfelelően hatni. Foote szenátor javaslatát, mely szerint Kossuthot és társait hadihajón Amerikába szállítsák (1851 febr.-márciusban), a szenátus elfogadta és Kossuth szept. 9-én a Dardanellákban nagy ünnepélyességek közepette a „Missziszipire" szállt, ugyanazon a napon, amikor idehaza a haditörvényszék halálra ítélte. A hajó kapitányával, Longgal többszörös összeütközése volt, marseillei forradalmi jellegű fogadtatása pedig valósággal veszélyeztette Louis Napoleon a ig megerősödött új kormányát. így, miután a hajót el akarta hagyni és francia földön nem utazhatott át, Gibraltárban angol hajóra szállt és Angliába utazott, ahol a „King of eloquence" propagandabeszéde't a legnagyobb lelkesedéssel fogadták. Nem akarván megsérteni az amerikaiakat, nov. 23-án mégis behajózott Amerika felé. Érkezését nagy propaganda előzte meg. A „New-York Herald"-ban megjelenik Kossuth kiáltványa, amelyben megvilágította a magyar függetlenségi gondolat célját és európai jelentőségét. Hülsemann Webster-nél csak azt az ígéretet érte el, hogy Kossuthot a kormány magánembernek fogja tekinteni. Mégis nagy katonai és polgári ünnepléssel fogadták, népszerűsége annyira növekedett, hogy az Egyesült Államok belpolitikájában a legnagyobb szerepet játszhatta volna, mert a „wigh"-párt és a demokraták egyaránt ki akarták használni népszerűségét a maguk számára. Azonban súlyos hibát követett el akkor, amikor a flladelfiaiak követsége előtt élesen kikelt a kongresszus azon akciója ellen, amelyet az Foot szenátor javaslata ellen indított; eszerint ugyanis Kossuthot a kormány vendége gyanánt kell fogadni. Ez elfordította tőle a konzervatívok szimpátiáját. Egyéb ügyes nyilatkozataival: a vámpolitikai és rabszolgakérdésben azonban annyira megnyerte a demokratákat, hogy már arra gondolhatott, hogy élükön felvegye a harcot az európai reakcionárius politika ellen, mikor III. Napoleon dec. 21-i államcsinyje gyökeresen megváltoztatta a helyzetet. A demokraták érdeklődése és a megindult gyűjtés ellanvhult, őt magát is levertség fogta el és egyidőre visszavonult. Filadelfiai és baltimorei fogadtatása, valamint a kongresszus határozata ünnepélyes fogadtatásáról visszaadták optimizmusát. Washingtonban, az elnöki újévi fogadtatás körül keletkezett kellemetlenség vezette ugyan be január 7-ét, amikor meghívott vendég gyanánt résztvehetett a kongresszus ülésén és rövid beszédet is tarthatott. Az esti kongresszusi banketten azonban egyik legnagyobb szónoki sikerét aratta, annyira, hogy Webster is, szemben a hivatalos kormányfelfogással, nyilatkozatot tett Magyarországnak függetlenségéhez való joga mellett. Ebből súlyos diplomáciai konfliktus keletkezett Hülsemannal, aki követelte Webster beszédének visszavonását vagy lemondását. Magának az elnöknek személyes békítő kísérletei is eredménytelenek voltak, úgyhogy Hülsemann, aki mindvégig a legnagyobb izgalommal kísérte Kossuth szereplését, jan. 27-én Washingtont, május 3-án pedig az Egyesült Államokat végleg elhagyta. Kossuth időközben folytatta propagandaútját, de 1852 július 14-én ő is hirtelenül elutazott. Az eredmény inkább ideális, mint reális volt. Kossuth áthozatalával az amerikaiak először törték át a Washington „Farewell Adresse"-nek be nem avatkozási elvét, jelezve, hogy az európai elvi háborúban a függetlenség és népszabadság mellé állnak. Mégis a gyakorlati végrehajtásra senki komolyan nem gondolt. Annyi kézzelfogható eredmény mégis volt, hogy