Századok – 1929-1930

Értekezések - DOMANOVSZKY SÁNDOR: Az Árpádok trónöröklési jogához 37

AZ ÁRPÁDOK TRÓNÖRÖKLÉSI JOGÁHOZ. 45 Még feltűnőbb azonban, hogy Laskai nem tudja, hogy a liercegek közül csak Endre és Levente jöttek be Péter megbuktatására és hogy Bélát csak később, a fenyegető német veszély ellen hívták be, pedig erről krónikáink ugyancsak bőven beszélnek. R. Kisst ez nem ejti gondolkozóba. A komoly kritika azonban a kései Laskai kedvéért nem vetheti el egyszerűen a krónikák adatait és kénytelen az általa mondottakat a legnagyobb fenntartással fogadni. B. Kiss a végső konklúzióban azt mondja, hogy a hercegek helyreállították a vezérek korábban érvényes utódlási rendet.1 Sajnos, ebben a pontban is ellent kell mondanom R. Kiss fejtetgetéseinek, sőt Bartoniek Em­mának is. A vezérek korabeli örökösödést a Yál (Fájsz) neve bonyolítja. Konstantinos mondja, hogy az éppen ural­kodó fejedelem Phalitzis.2 Erre alapítva Pauler óta Vált vagy Eajszot be szokás venni a fejedelmek sorába. A bíborban született császár ez adatáról már 1913-ban elmondtam véleményemet.3 Rámutattam arra, hogy azt Konstantinusnak 948 és 950 közt kellett szereznie, való­színűleg 948-ban, de hogy Liudprand tanúsága szerint 947-ben Taxis rex vezette a magyarokat Itáliába. Bar­toniek Emma, aki erre a korra a senioratusi rend érvé­nyesülését vallja, szükségesnek is tartotta, hogy ezt az érvemet erejétől megfossza: „...hogy Liudprand 947-ben... Taksonyt „rex"-nek nevezi — írta —, véleményünk sze­rint nem jelenti okvetlenül, hogy Taksony már ekkor fejedelem volt, mert nyugati egykorú írók neveznek „rex"-nek olyan magyar főbb embereket is, kik sohasem voltak fejedelmek."4 Ebben teljesen igaza is van, de egészen figyelmen kívül hagyta, amit én az αρχονszó hasz­nálatáról mondtam, amely e tekintetben Konstantinosnál éppen olyan labilis, mint a „rex" a nyugaton. A Phalit­zis-passzus Konstantinosnál így hangzik: ,,ό Ιουτοτίάς έποίησεν utèv τόν Φαλίτΐιν τον νυνί άρχοντα" Konstantinos ugyanezt a szót használja Bulcsú karchasságánál, e.őt a törzsfők hatalmánál is, archon-nak mondja Árpád fiát, 1 Századok. 1928. 745. 1. 2 Magy. Honf. Kútfői. 128. 1. 5 A trónöröklés kérdéséhez az Árpádok korában. Budapesti Szemle. 1913. 156. köt. 4 Századok. 1926. 803-804. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents