Századok – 1929-1930

Értekezések - DOMANOVSZKY SÁNDOR: Az Árpádok trónöröklési jogához 37

46 DOMANOVSZKY SÁiNDUK. Leventét is, sőt Gábor diák követségével szemben az összes törzsfőket együttesen.1

Ez a Phalitzis-adat ilyetén interpretálásának jogosságát lényegesen csökkenti. Nem látom annak okát sem, hogy az összes magyar krónikák miért hagyták volna ki egyhangúan Phalitzist, amihez még hozzá kell tennünk azt is, hogy ennek a fejedelemnek a híre nem jutott el nyugatra sem. Ha Val fejedelemségét ellenmondás nélkül el lehetne dönteni, a vezérek korára a senioratusi rend bizonyítva volna. De itt csak közvetett bizonyítékokkal érvelhetünk tovább. A senioratusi rend hívei főkép Konstantinosnak arra az adatára alapítanak, hogy a bessenyőknél „az a régi törvény és szokás, hogy a méltóság nem száll a fiakra, vagy testvérekre, hanem elég, ha a fejedelmek addig uralkodnak, amíg élnek, haláluk után pedig unokabátyjaik, vagy azok fiai következnek, hogy a méltóság ne szorítkozzék a nemzetségnek csak egy részére, hanem az oldalágak is részesedjenek benne."2 Ez azonban annyira más, mint a senioratus, vagy a gradualis successio, hogy szerény véleményem szerint vele párhuzamba sem lehet állítani. Ellenkezőleg én Konstantinosnál olyan adatokat látok, amelyek a fiúöröklés mellett szólanak, — és ezek az adatok a magyarokra vonatkoznak. Az egyik a fejedelemválasztásnál Lebed válasza a kazár khánnak, hogy „ő nem alkalmas erre a tisztre, jobb lesz az utána következő törzs vajdája, Álmos, akinek fia is van, névszerint Árpád, közülük legyen a fejedelem."3

Konstantinos egy másik helyéből tudjuk, hogy a kazár fejedelem milyen nagyra becsülte Lebedet, hogy „nőül adott hozzá egy előkelő kazár hölgyet, az ő híres vitézsége és dicső nemzetsége miatt, hogy gyermeke legyen tőle, de Lebediasnak attól a kazár hölgytől nem lett gyermeke".4 íme a kazár khán, aki fennhatósági törekvéseit Lebed révén igyekszik megvalósítani, politikája biztosítá' V. ö. Budapesti Szemle 1913. 156 köt. 382.1. Ide csak egy példát iktatok: ?χουσι be κεφαλήν πρώτην τόν άρχοντα από της γενεάς του Άρπαδή κατ' άκολουθίαν, και δύο έτέροιις, τόν τε γυλάν και τόν καρχαν . . . έχει δέ ^κιίατη τενεά ίίοχηντα. Magy. Honf. Kútfői 127. ]. * Magy. Honf. Kútfői. 116. 1. 3 έπεϊ δέ άδυνάτυυς έχω πρός τήν τοιαύτην άρχήν, ύπακοΰσαι, où δύνομαι, άλλά μάλλον ίστιν έτερος απ' έμοΟ βοεβοδος, λεγόμενος Σαλμούτίης, είτε ό υιός αύτοΰ Αρπαδής ί να γένηται άρχιυν. Μ agy. Honf. Kútfői. 122. 1. ' Magy. Honf. Kútfői. 120. 1.