Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - Pintér Jenő: Magyar irodalomtörténet. I. köt. Ism.: Marczinkó Ferenc 518

519 történeti irodalom. síinket. Kétségtelenül vitatható ez az új korszakbeosztás, de volt-e olyan beosztás, melyet több vagy kevesebb joggal meg nem lehetett támadni? Az évszázados határjelölésnek legalább megvan az az előnye, hogy egységet és változatlanságot ad az irodalomtörténet kereteinek. Ha néhány szóval akarjuk ezt a most megjelent kötetet jellemezni, elmondhatjuk róla, hogy teljes, alapos és tárgyilagos. Alig hihető, hogy a szerző figyelmét elkerülte volna a magyar irodalomnak a legcsekélyebb emléke is. A pogány magyarok nyelve, írása, költészetétől kezdődőleg a tihanyi apátság alapítólevelének magyar szavain át talán nincs irodalmunknak egyetlen egy magyar- vagy latinnyelvű emléke, melyet ne tárgyalna. Nagyobb irodalmi emlékeink mellett felvilágosítást és megfelelő értékelést kapunk még olyan kis emlékekről is, mint a mondseei tízparancsolat, a három kuruzsló mondókából álló Bagonyai ráolvasások, a mindössze néhány sorból álló Várday-levél, a Mátyás korában írt legrégibb magyar levél. A magyarnyelvű irodalmi emlékek felölelése a tudós szerzőnek nem okozhatott nagyobb fáradságot, hiszen a művészettel ölelkező magyarnyelvű írói törekvések meglehetősen későn kezdődtek s legnagyobbrészt elvesztek. Magyarnyelvű irodalmunk végső eredményben még a XV. században sem nyújt többet, mint szójegyzékeket, néhány kisebb-nagyobb verses és prózai szövegmaradványt, továbbá Szent Ferenc életét és a legrégibb magyar bibliafordítást. Sokkal nagyobb nehézségekkel kellett megküzdenie az aránylag bőtermésű magyarországi latin irodalomnak teljes felölelésénél és méltatásánál. Pintér Jenő már 1931-ben megjelent kétkötetes munkájában is részletes vázlatot adott a magyarországi latipnyelvű irodalomról; e vázlatot most megjelent kötetébén teljes részletességgel kidolgozta s ennek valóban egész és hű képét adta. Bármilyen különösnek hangzik is, ennek a magyar irodalomtörténetnek gerincét, legnagyobb értékét éppen a latin irodalom e teljes feldolgozása és méltatása teszi. Ugyanis a magyarnyelvű irodalom csak a XVI. század «lső három évtizedében nyomul a latin mellé. S éppen latinnyelvű irodalmunk teljes feldolgozása és értékelése teszi ezt a kötetet nemcsak a magyar irodalom búvárainak, hanem a historikusok szempontjából is rendkívül hasznos munkává. Árpádkori és vegyesházkorabeli történelmi forrásmunkáinkat Szent István törvényei, intelmei, a legendák, a Gesta Ungarorum, Anonymuson, Kézain át Brodariesig mind részletesen és behatóan ismerteti s tartalmukról is bőséges és jellemző szemelvényekben számol be. Az e téren végzett munkát azonban értékessé és főleg gyümölcsözővé teszi a kutató számára az, hogy minden írónál látjuk a kútfőhöz fűződő kérdések historikumát is egészen a leg-