Századok – 1929-1930

Értekezések - DOMANOVSZKY SÁNDOR: Az Árpádok trónöröklési jogához 37

44 DÜMANOVSZKY SÁNDOR. meg egymás közt, hogy egymásután sorban uralkodnak és utánuk a következő ízen körülmegy az uralom. Erre alapítja R. Kiss konklúzióját: „Ez a komoly részletes adat már félreérthetetlenül a successio gra­dualist, vagy rokonságfoki örökösödést igazolja, tehát ugyanazon örökösödési rendet, amelyet a fejedelmek korára nézve is megállapíthatónak véltünk. Tehát ennek alapján kimondhatjuk, hogy a jogos örökükbe lépett Árpád-házi hereegek ugyanazon ősi öröklési rend ural­mát állították vissza, melynek atyjukkal együtt áldozatai lettek."" Az eldöntő tényező egy késői kútfő, nem is históriai írás, hanem egy Szent Lászlót dicsítő egyházi beszéd lett. Ez gondolkodóba ejt. R. Kiss is érzi ezt és éppen ezért hangsúlyozza, hogy Laskai a szenttéavatási jegyző­könyvből merített. Ismételten és figyelmesen átolvastam a tanulmányt, hogy megkeressem benne ennek a bizonyí­tását, de sehol sem találtam. Hogy Laskai a pápa legá­tusainak ellenvetéseire hivatkozik, még semmikép sem bizonyítja, hogy használta a szenttéavatási jegyzőköny­vet. Ez tehát csak föltevés és az ilyen legalább is merész föltevés alapján, nem lehet egy bekezdéssel lejebb már kategorikusan úgy beszélni, hogy „a legfontosabb tár­gyunk szempontjából az, hogy a szenttéavatási jegyző­könyv a hercegek közt létrejött megállapodást határozot­tabban körvonalazza, mint bármely más forrásunk."' R. Kisst azonban annyira hatalmába ejtette ez a passzus, hogy nem látta meg benne nagy fogyatékossá­gait; Laskai szavai szerint ugyanis a három testvér együtt jött vissza, Béla pedig nem is uralkodott. Ez utóbbi hiányra mégis legalább jegyzetben ki­tért: „Hogy Bélát nem tekinti királynak, ez igen fontos momentum, mert Béla nem koronázhatta meg magát, azon egyszerű okból, mert nem volt mivel ...'" Arra azonban, hogy Bélát nem tekintették volna Magyarorszá­gon királynak, nincs adatunk; nem is valószínű. Króni­káink határozottan Székesfehérváron történt megkoro­názásáról szólnak. Mügeln még a koronázás napját is tudja.4 A magyar történetírás ezt elfogadta, s így B. Kiss itt megint puszta feltevésre alapít. 1 U. ott 745. 1. 5 lí. ott 745. 1. * U. ott 745. 1. 1. jegyzet. 4 Kovachich: Sammlung kleiner noch ungeilruckter Stücke. I. 56. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents