Századok – 1929-1930
Értekezések - DOMANOVSZKY SÁNDOR: Az Árpádok trónöröklési jogához 37
AZ ÁRPÁDOK TRÓNÖRÖKLÉSI JOGÁHOZ. 41 megilletett, neki engedve át azt". Majd más helyen ezt mondtam: „Kálmán győzelmét már a XII. sz. derekán a primogenitura adta jogával magyarázzák, s igen valószínű, hogy ő uralma megokolásához tényleg fel is használta azt... Kálmán uralomrajutása és az utódlás köriili eljárása (Álmos, Béla, II. István) az elsőszülöttségi jog bevezetése felé tett lépés... már amennyiben ez egyáltalán tudatos volt, benne, miről közvetlen tudomásunk nincs." Ez az, amit 1926. évi dolgozatomban Kálmánról mondtam. A Századok 1928. évf. 764. 1-án olvassuk: „Nem helyes Bartoniek azon megjegyzése sem, hogy a törvényes uralkodáshoz szükséges volt a nép consensusa; a magyar király uralkodásának törvényes jellegét a felkenés és koronázás adja meg... A népnek még akkor csak az lehetett a feladata, hogy a hódolását bemutassa az új királynak és átok terhe alatt hűséget esküdjék." Pedig én nem mondtam, hogy a nép consensusa szükséges a törvényes uralkodáshoz, hanem ezt: „A nemzet szerepe viszont hűségesküre, s meghatározott formál: közti kikiáltásra, esetleg az új jelölt felemelésére szorítkozott." Majd így folytatom: „(Az utód kijelölése)... nom tett valakit királlyá, ehhez még a koronázásnak. kellett járulnia. A koronázási szertartás egy része alkalmat ad a népnek, hogy újból királlyá kikiálthassa... újból elismerhesse új uralkodóját... A legtöbb koronázási formulában előfordul... acclamatio, ezért nem lehetetlen, hogy mint Szent István, a többi király is részesült ilyen kikiáltásban". — Ezt mondtam, s ez majdnem ugyanaz, mint amit aztán R. Kiss István — helyreigazításomul — szintén elmondott. A 765. lapon olvassuk: „Téves végül Bartoniek azon megállapítása is, hogy az ifjabb királyság intézménye III. Béla uralkodásával francia befolyásra kezdődik. Elég szép számmal koronáztak meg királyi gyermeket aty juk életében azelőtt is". — Ezt tényleg állítottam, Salamon leszámításával, és állítom is. Mert II. Kiss István más összefüggésben még két ifjabb királyi koronázást említ ugyan fel, és pedig II. Istvánét és 111. Istvánét, azonban e két királyt nem koronázták meg apjuk életében. II. István Kálmán általi megkoronázására R. Kiss István idézi Pray Annalas regum-a I. k. 113. (recte 111) 1.-t és Katona Hist. crit. ITT. k. 344. 1.-t. Előbbi szerinte 1113-ra, utóbbi 1114-re teszi az eseményt. Pray a Timon