Századok – 1929-1930
Értekezések - ANGYAL DÁVID: Adalékok Bethlen Gábor történetéhez - 465
480 ANGYAL DÁVID. san az országot, sem pápistának, sem egyébnek nem kedvez."1 ^ Bántotta Bethlent is az 1615-i török-német egyezség a hajdú palánkok lerontásáról. Bizonyára ugy gondolkodott, mint egyik diplomatája, Soevényfalvi Dániel, hogy a német „nem a palánkok elhányatására, ... akarja hadát megindítani, hanem hogy az várakba az ö kévánsága szerint hadait beszállíthassa és azokat megrakhassa... az török felette örül... (mert) az palánkok és ellene csinált erősségek is elromolnak ... így isten szent fiáért oltalmazzon, quid faciendum Ungaris?"2 De mikor az udvar kénytelen volt elhalasztani az „executiót", sőt amikor a viharfelhők tornyosulása idején szerette volna a császár szolgálatára édesgetni a hajdúkat, Bethlen jó tanácsokat adott a kassai generálisnak olyvégből, hogy a hajdúkat megóvja a hódoltatás veszélyétől. Azonban attól tartott 1618 elején, hogy a császáriak „későn serkentek".3 Későn, az igaz, de a már fentemlített pénzáldozatok megmentették egyideig a hajdúkat Khlesl ravaszkodó és bosszúálló politikája következményeitől. A Querela Hungáriáé hatásos ékesszólással rajzolja a sivár sorsot, melyet Khlesl szánt volna a lakatlan földet benépesítő hajdúknak. Ettől a sorstól igyekezett azután Bethlen végkép megmenteni a hajdúkat, midőn az első támadás óta hatósága alá kerültek. 1620-ban tekintélyes összeget igért a portának, ha nem rontja el a hajdúság palánkjait s egyszersmind felelősséget vállalt azért, hogy a hajdúk a török területen nem „cselekszenek latorságot". Élete vége felé a szultántól s a budai basától oltalomlevelet szerzett a hajdúknak. Remélte, hogy a hajdúk meghálálják fáradságát s a hét megyével együtt halála utan is ragaszkodnak majd az Erdélyhez tartozás gondolatához.4 így menekültek ki a hajdúk 1629-ben Bethlen erős karján az 1615-ben felállított kelepcéből. De Bethlen első támadásakor Khleslnek az a terve, hogy töröknémet hadakat egyesít a magyar védelmi rendszer megtörésére, még ingerelte a kedélyeket a megtorlásra. 1 Török-Magyarkori Államokmánytár, III. 273. 1. 2 Tört. Tár, 1881, 616.. 1. (Szilágyi közli.) * Török-Magyarkori Államokmánytár, III. 198. 1. 4 Ipolyi: Rimay János levelezése. 239., Török-Magyarkori Államokmánytár, IV. 120. Mikó: Erdélyi Tört. Adatok, I. 323. Tört. Tár, 1887, 47. 1. (Szilágyi közli.) V. ö. Lukinich Imre: Erdély területi változásai, 284. 1.
