Századok – 1929-1930
Történeti irodalom - Szekfü lásd Hóman–Szekfü.
428 TÖRTÉNETI IRODALOM. Ezzel kapcsolatban említenünk kell az Ajtonyra vonatkozó fejtegetéseket is. A 152. lapon Ajtony még a gyula területén uralkodó független fejedelem, aki az utolsó gyula mellett szerepel s akinek birtoka is közelebbről körül van írva, de a 183. lapon Hóman már azt a föltevést kockáztatja meg, hogy az utolsó gyula és Ajtony egy személy. Erre a merész állításra csak az indítja, hogy Ajtony területén három helységet is talál, amelyben fennmaradt a Gyula név és viszont a Gyula—Zsombor-nemzetség erdélyi birtokai közt is szerepel egy Ajtony. Ennyire azonban a helynevekből való következtetésekben még sem lehet menni. A kötetben feldolgozott harmadik korszak, a „keresztény királyság" tárgyalásában Hóman már kevésbbé tér el a hagyományos felfogásától, s ha egészen máskép tárgyalja is a fejlődést, mint Pauler vagy Marczali, az események elmondásában velük összeütközésbe nem kerül. Itt csak különösnek tartjuk a „keresztény királyság" elnevezést. Elvégre a királyság ezen korát a későbbiektől nem az különbözteti meg, hogy keresztény, — hiszen a későbbi korban is megmaradt kereszténynek, — hanem, hogy patrimóniális. Hóman is eddig mindig ezt a jellegzetes vonását emelte ki, kár volt tehát ettől itt ok nélkül eltérni. A szintézis mellett Hóman sokat emlegette az átértékelést is. A viták után, amelyek e körül folytak, méltán kelthet tehát érdeklődést, hogy ezt az átértékelést Hóman hogyan végezte el. Megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy eltekintve az őstörténet újszerű feldolgozásától, nincs benne semmi olyan, ami a régebbi felfogással élesebb ellentétben állana. Két pontban ütközhetnék talán még ki valamelyes határozottabb átértékelési törekvés. A kalandozások megítélésénél, ahol azonban a szerző határozott állásfoglalása ellenére is a régi felfogásnak is néhány új érvet szolgáltat, és Szent Istvánnál, ahol az ő gondolkodásának szorosabb kapcsolása a clunyi szellemmel nem új. Üjszerű csak az, hogy a clunyi szellemet, Szent István politikáját tárgyalva, oly behatóan ismerteti. Nincs tehát a munkában semmi, ami az „átértékelés" kifejezésének rossz értelmű magyarázatára alapot adhatna. Hóman nem szorít fejlődési folyamatokat, eseményeket, egyéniségeket Prokrustes-ágyba, csak azért, hogy újat mondjon, vagy a priori alkotott nézeteket erőszakoljon olvasóira. Hogy története új. azt a modern szempontok alkalmazása s az új kritikai eredmények feldolgozása teszi. Ezeket azonban minden feldolgozónak kötelessége felhasználni, liacsak nem akar már a megjelenés időpontjában avultat nyújtani. Ε nélkül nincs haladás a tudományban. Az „átértékelés" csak mint jelszó veszedelmes. Ahol szükség van rá, akár a szempontok, akár az új kritikai eredmények miatt, ott természetes tudományos követelmény; magától értetődik, kiélezésére tehát nincs is szükség. Hogy új feldolgozásban akadnak aprólékosságok, amelyek ellentmondást váltanak