Századok – 1929-1930

Értekezések - CUTOLO ALESSANDRO: Durazzói László nápolyi király 113

DURAZZÓI LÁSZLÓ NÁPOLYI KIRÁLY. 117 gondolta meg, hogy saját elhatározásából vissza fognak térni azok a szomorú állapotok, melyek Marozia és Teo­dora korszakát jellemezték. Néhány történetíró úgy véli, hogy Colonna és Savelli segélykérése indította Lászlót Róma elfoglalására; de a királyra, bár nagyratörö eszméi voltak, súlyosan rá­nehezedett az összes Anjoui uralkodókat jellemző pénz­hiány és bizonyára nem hallgatott volna az olyan hívo­gató szóra, amely arra ösztökélte volna, hogy embereit s — ami nála még lényegesebb volt — pénzét is olyan ügyre pazarolja, amely nem a saját érdekeit szolgálta. A király valójában azért ment Rómába, mert tudta, hogy a nápolyi királyság, mint Szent Péter trónjának hűbére, nem nézheti közömbösen az örök város belviszá­lyait; s mert helyesen átérezte, hogy egy vele szemben ellenséges indulatú pápa választása újra veszélyeztet­hetné azt az ingadozó trónt, amelyet csak néhány évvel ezelőtt aranyon és véren nagynehezen szerzett békével sikerült megszilárdítania. VII. Ince pápa megválasztásának, mélyet a bíboro­sok a lázadozó csőcselék zajongása mellett ejtettek meg, a király nem volt közömbös nézője; s hogy mekkora része volt e választásban, azt mutatja az a tény is, hogy a pápa s a római nép között ugyanaz év október 27-én kötött békében ő szerepelt mint döntőbíró, s ő adta át a pápának a Capitolium erődjét, melyet addig egyik tisztje, Troia grófja tartott elfoglalva. Egész Róma szabadítójaként ünnepelte a királyt; de a XIV. századi olasz városközségeket jellemző gya­kori hangulatváltozás folytán a közvélemény csakhamar bizalmatlan lett irányában, s amikor újabb belviszályok miatt VII. Ince pápa Viterbóba menekült, a lakosság siirgetőleg visszahívta, abbeli félelmében, hogy Rómá­nak a nápolyi király által való megszállása állandósulni fog. A néplélek nem volt képes megérteni, mennyire alap­talan ez az aggodalma, s hogy amitől annyira fél, azt az akkori olasz politikai viszonyok semmikép sem enged­nék meg. Ez a római szereplése kétségtelenül egyike László élete legszebb lapjainak, minthogy e föllépése folytán Nápoly uralkodója, aki évek óta mindig csak támogatást és segélyt kért a pápáktól, ez alkalommal a szentszék védője gyanánt szerepelt, akinek fegyverétől most a pápa várt segítséget, hogy ingadozó trónját megszilárdítsa.

Next

/
Thumbnails
Contents