Századok – 1929-1930

Értekezések - CUTOLO ALESSANDRO: Durazzói László nápolyi király 113

118 ALESSANDRO CUTOLO. Ince pápa két évi uralkodás után elhányt, s őt XII. Gergely pápa követte a trónon. Most László és hű követői, a Colonnák, akik vele tartottak, úgy vélték, hogy az új pápát, akiről tudták, hogy ellenséges érzülettel van irántuk, meg kell félemlíteni ugyanolyan beavatkozás­sal, mint két évvel azelőtt; hogy tehát urai maradjanak a helyzetnek, bármilyen fordulatot is vegyenek az ese­mények, szükségesnek látszott a várost újból haderővel elfoglalni; ezért László, gyorsan tetté váltva ebbeli el­határozását, ismét megkísérelte a Rómába való be­vonulást. XII. Gergelynek nem volt sem fegyveres ereje, sem személyes bátorsága, sem tekintélye elegendő, hogy sike­resen ellenállhasson a nápolyi uralkodó diadalmas elő­nyomulásának; azonban ez az oly könnyűnek és veszély­telennek látszó vállalkozás éppen nem volt könnyű, sem veszélytelen, mert Paolo Orsini, a római velf-párti csa­ládból származó gazdag zsoldosvezér, aki éppen László vezérlete alatt tanulta ki annak idején a hadviselés összes fortélyait, a pápa nevében ellene szegült a király feltar­tóztathatlannak vélt bevonulásának. A várost ostrom alá kellett venni; 12.000 lovas és számlálhatatlan gyalog­sereg szorító öve vette körül a falakat, melyeket valami­kor a gótok ostromoltak, míg a nápolyi gályák Ostiánál elzárták a Tevere torkolatát. A város megélhetése ezzel lehetetlenné vált. Stefanesohi bíboros erre a népnek adta át a Capi­toliumot, hogy az maga védje meg a hazát a betörő ellen­ség ellen; de a nép éhezett. Hiába festették le előtte Orsini és a bíborosok Lászlót kegyetlen zsarnoknak; hiszen még nem halványodott el a régebbi rövid uralmá­nak kedvező emléke. így tehát Orsini — talán arannyal megvesztegetve, vagy talán a nép felkelése által kény­szerítve — megnyitotta a város kapuit. László ezután körültekintő eréllyel kormányozta a szent várost, szigor­ral és igazságossággal szilárdítva meg hatalmát; a város falait megerősíttette és száműzte mind azokat a bárókat, akik a gyakori lázadásoknak okai voltak; nem menekült meg ez ítélettől Savelli sem, noha mindig László barát­jának mutatta magát. A király fegyverei előtt meghódoltak még Yelletri, Rieti, Perugia, Todi, Amelia, Cari, Narni, Assisi; min­dig győzelmes kardjának varázsa ragaszkodást s talán félelmet is váltott ki a neki hódoló lakosságból.

Next

/
Thumbnails
Contents