Századok – 1929-1930

Értekezések - CUTOLO ALESSANDRO: Durazzói László nápolyi király 113

116 ALESSANDRO CUTOLO. Vájjon ez a cselekedete ügyes számításnak volt-e eredménye, vagy pedig abban a percben László egyénisége olyan igézetet gyakorolt Orsinira, mint aminővel Bonaparte Napoleon ragadta magával a seregeket, megindítva és meghódítva a vitézi lelkeket, amikor szemüket arra a kiválasztott férfira szegezték, aki biztos kézzel vezette őket a győzelemre? — Nem tudni. 1399 vége felé Nápoly is, amely addig az Anjoui trónkövetelő kezén volt, megnyitotta kapuit az ifjú király előtt, aki annyi évig szenvedte a száműzetés keserűségét. Anjoui Lajos Tarantóba menekült s ott éjnek idején provencei gályákra szállott, átengedve a királyságot szerencsés vetélytársának. Néhány békés év múlva Raimondo Orsini, akit László Taranto hercegévé tett meg, fellázadt ugyan ellene, de amikor a király erős sereggel leverésére indult, hirtelen megbetegedett s kilehelte büszke lelkét. Özvegye, Enghien-i Mária hercegnő, Tarantóba zárkózott s két évig állott ellen a király kemény ostromának; de végre László diadalmaskodott a büszke amazonon, azonban csak úgy, hogy a neki átengedett tarantói hercegségért a hőslelkű várúrnőnek kezét ajánlotta fel cserébe. Most már teljhatalmú király volt s végre túl tekinthetett országa határain. Uralkodásának e második időszaka 1404-ben kezdődik IX. Bonifác pápa halálával, aki addig természetes szövetségese és hatalmas pártfogója volt. Ez a pápa egyedüli örököse volt VIII. Bonifác nagy lelkének, s a megaláztatás és nyomorúság oly hosszú évei után végre megmutatta a világnak, hogy Szent Péter trónjára olyan ember került, aki képes a rábízott magasztos feladatnak megfelelni. Egy kortársa azt mondotta róla, hogy oly keményen uralkodott az örök város felett, akár egy császár, — nem vévén észre, hogy e mondása, mely vádnak volt szánva, inkább legnagyobb és föltétlen dicsérete az erőskezű pápa emlékének. l)e alighogy megdermedt férfias alakja a halál fagyos ölelésében, a nép fellázadt s benyomult a Capitoliumba, melyet az elhúnyt pápának egyik unokaöccse tartott elfoglalva, szitkokkal illetve annak nevét, akit életében csak gyáva félelemmel suttogva mert említeni. A lázadók élén két római főnemes állott, egy Colonna és egy Savelli; s az elvakult nép nem vette észbe, hogy amikor megtagadja a pá.pa uralkodói tekintélyét, tulajdonkép csak a római patrícius családok kezébe adja magát; dőreségében nem