Századok – 1927-1928
Történeti irodalom - Szádeczky K. Lajos: A „tündér” Erdély. Ism. N. M. 81
•81 TÖRTÉNETI IRODALOM. „utódállamok" kisebbségeinek sorsával, bár ez egyik fontos feladata, sőt kötelessége volna. Ilyen körülmények között, e gonosz békediktátumoknak megváltoztatása egyre parancsolóbb szükséggé válik. A megváltoztatás két módon képzelhető el: fegyverrel vagy békés úton, a szerződések revíziójával. Az elsőre azonban gondolni sem lehet. Ez a legyőzöttek öngyilkossága volna úgyszólván puszta kézzel nekimenni a fegyverben álló győzteseknek, de lehet, hogy az emberiesség, a magasabb politikai erkölcs szempontjából is kívánatosabb a békés módszer: a felvilágosítás, a propaganda fegyverével harcolni az igazságos, a tisztességes békéért. Marad tehát a revizió, melynek gondolatával, lehetőségeivel ma már világszerte foglalkoznak politikusok és publicisták, akik a kölcsönös kiengesztelődésnek békéjét hirdetik, hogy Európa ismét talpraállhasson a háború és a jelenben érvényes békeszerződések pusztításaiból, nyomorúságából. Éppen ezért igen becses munkát végzett Szádeczky Lajos, mikor a békeszerződések revízióját sürgető angol, amerikai, olasz, lengyel és francia műveket könnyen áttekinthető csoportosításban, bőséges kivonatban megismertette a magyar közönséggel. Annál hálásabbak lehetünk a szerző iránt, mert a lobbanékony, de — ha első kitörése nem sikerül, a fatalisztikus megnyugvásra hajló népünk is megtudja e füzetből, hogy az igazság gondolata, a jobb belátás, még Franciaországban is elindult — reméljük, — egyre nagyobb tömegeket hódító útjára. N. M. Szádeczky K. Lajos: A „tündér" Erdély. Budapest, 1926. A nagyközönségnek szánt füzetben Erdély dicsőséges múltjának vázolása után részletesen ismerteti szerző azt a balkáni praktikát, mellyel az oláhok a székelyeket ki akarják forgatni magyar nyelvükből azzal az ürüggyel, hogy ők elmagyarosodott oláhok. Jorga, az oláhok legnevesebb történetírója volt az, aki 1920-ban a bukaresti parlamentben rokonokként üdvözölte a székelyföldi képviselőket, akiknek népükkel együtt sürgős kötelességük, hogy újra oláhok legyenek nyelvükben is. Mi csak mosolyognánk ezen a külföld becsapására, megtévesztésére szánt és még a dákoromán kontinuitás meséjénél is badarabb kitaláláson, ha nem talált volna visszhangra a külföldön is. (Gillard Marcel: La Roumanie nouvelle. Paris, 1922. c. művében igen plauzibilisnek véli Jorga föltevését, hogy sok székely nemzetiségüket elveszített oláhoknak a leszármazottja. 81. 1.) Ezzel a Jorga-féle hazug elmélettel igazolják az oláh hivatalos körök azt a könyörtelen eloláhosító hadjáratot, melyet a székelyek ellen főleg az iskolák és a katonai szolgálat útján megindítottak, ahol még egymás között is a legszigorúbban tilos és kemény büntetés Századok, 1!)'»7. I—III. füzet. 6