Századok – 1927-1928

Történeti irodalom - József főherceg: A világháború; amilyennek én láttam. Ism. Doberdói Breit József 71

•76 TÖRTÉNETI IRODALOM. peregnének alá az égről. Helyenként ködsávok húzódnak a folyó fölött lassan lefelé, mintha csak az angyalok akarnák 44-eseimet fátyollal elfödni, hogy az ellenséges golyók célt tévesszenek... Most!... Két... három fény villanás odatúL Az első lövések durrannak... Kigyullad az egész part a vizén túl, villog, pislog és ropog a szerbek gyorstüze. Látom a& első pontont felborulni. A legsűrűbb golyózápor hull miránk, piszeg, sivít fejünk körül s a földön kopogva csapódnak le a golyók. A tüzelés mind hevesebb lesz, az egész partot fényesen megvilágítja, még a vékony ködsávok is mint fényes pántok fekszenek a Száva villogó tükrén és nyári jégverésként pacskolnak körülöttünk a golyók. Törzsem mellettem térdel és szótlanul nézi a védetlen 44-esek lövetését. — Látom, hogy néhány ponton, anélkül, hogy kikötött volna, egész, legénységével — mint később jelentették, az utászparancsnok parancsára — visszafordult . . . Az én tüzérségem teljes erővel dolgozik, szerb gránátok bőgve hullanak és fültépő reccsenéssel vágják jajgató szilánkjaikat a gomolygó rendetlenségbe. A Száva lángol, füst és köd sűrű sávokban húzódik rajta tovább. Mögöttem kezdenek ropogni a puskák... ; visszafordulok és harsányan kiáltok: „44-esek! Nem szabad lőni, saját testvéreiteket lövitek agyon!" ...Az ébredező reggel félhomályában látom, hogy nem katonáim lőnek, hanem Klenák néhány polgára közvetlen közelből, 15—20 lépés távolból tüzel rám és törzsemre revolverből. A 44-esek közül néhány fiú siet segítségünkre és néhány komitáesit puskatussal agyonver. A többi orvtámadó a kukoricásban elmenekült. Fölkelek, a Száva-csatorna betonhídjára, a kis őrház közelébe megyek, ez a legerősebben lőtt hely, ott akarok állani, inert egy 44-es zászlóalj fog rajta átjönni. Elrendelem, hogy csoportokban, szaladva jöjjenek át. Az egész zászlóalj a gyilkos tűzben lelkesen éljenezve halad el mellettem s én meghatva válaszolok: „Előre, szeretett fiacskáim! Én is veletek vagyok szívem utolsó dobbanásáig." Mire újra kitör az éljenvihar! Velük megyek a visszatért pontonokhoz, melyek egynémelyikéből kiugrál az első csoportnak meghátrált része és az első födözékben húzódik meg. Egy százados elibük áll és rájuk kiált: „Előre újra, fiaim, mint a magyarhoz illik!" Megállanak, s a pacskoló golyózáporban újra beszállanak a pontonokba és újra Szerbia felé indulnak. Nemsokára eléri a most már sokkal erősebb csoport a túlsó partot. 3 óra 45 perckor nagy „Hurrá !"-kiáltozás hallik s az ellenséges tűz megszűnik. A szerb part a mienk. Átmegyek tüzérségemhez Klenák déli kijáratához. A betonliíd előtt sok 44-es sebesült s néhány halott hever. Hamarost küldök segítséget, Felix tábornoknak, aki tüzérségemet vezényli, néhány parancsot adva, vissza, s a még idetúl levő két 44-es zászlóaljjal megint a Szávához, az azalatt visszatért hajókhoz megyek. Ezek már lövés nélkül érnek át a túlsó oldalra, hol sok halott