Századok – 1927-1928

Történeti irodalom - József főherceg: A világháború; amilyennek én láttam. Ism. Doberdói Breit József 71

•75 TÖRTÉNETI IRODALOM. nyúlt fel..." Majd a 68. oldalon így folytatja: „Ott, ahol a hadvezérek között meghasonlás és egyenetlenség keletkezik, ott, ahol a magasabb parancsnokságok egymásnak ellentmondó intézkedései következtében a csapat fölösleges vérveszteséget szenved, ott eredményes együttműködésre és sikerre alig lehet számítani. Ezt bizonyítja az első szerbiai vállalkozás kudarca." Ehhez hasonló, sőt még ezt is sokszorosan fölülmúló, a mindenkori tények és szereplő egyéniségek fölött tartózkodás nélkül gyakorolt éles, de igazságos kritikával gyakran találkozunk a Fenséges úr müvében. Ezek az érdekesebbnél-érdekesebb részletek élénk tanúságot tesznek arról, hogy a sértett önérzetnek, jogos felháborodásnak és elkeseredésnek minő vihara tombolhatott József főherceg lelkében, amidőn mindezeket naplójában megörökítette! Sőt biztosak lehetünk, hogy a pillanatnyi benyomások hatása alatt megírt napló még sok mindenféléről — személyekről és eseményekről egyaránt -— még a nyomtatásban megjelent részleteknél is jóval lesújtóbb ítéleteket tartalmaz, de egyelőre a Fenséges úr sem időszerűnek, sem opportunusnak nem találta, hogy naplójának és följegyzéseinek erre vonatkozó részletei már most nyilvánosságra kerüljenek. Ennyit a munka általános katonai értékéről. Van azonkívül a műnek még egy igen becses oldala: a katonai események kapcsán felszínre került különböző hangulatoknak és érzelmi momentumoknak megkapó, ahol kell, megrázó, de kivétel nélkül mesteri módon való leírása. Ilyenkor a Fenséges úr magasszárnyalású, csapongó képzelete valóban költői régiókba ér fel és e szédületes magasságból válogatott szavakkal ad kifejezést mélyenjáró gondolatainak és érzéseinek. Mutatványul hadd álljanak itt e tekintetben a 31. hadosztály első Száván való átkelését mesteri tollal és a legérdekfeszítőbb regényhez méltó stílussal ecsetelő következő részletek : „Augusztus 12-én reggel 3 órakor — így szól a napló *— a Száva partján állottam, várva a 44. ezredet. Éppen az első századok érkeztek és halkan beugráltak a készen lévő vaspontonokba. Néhány meleg szóval buzdítottam Somogy derék fiait, akik sapkájukkal integettek szótlanul felém. „Los!" — Halkan siklik a Száva vizén ék formában a pontonok sora. Túl a Száván bozót és egyes nagyobb fák, mint kísérteties árnyak merednek ki feketén a vékony ködből. Az evezők csurcsolása és tompa kopogása távolodik. Mintha fölöttük a csontvázak hada lebegne1

?... 3 óra 14 perc... Látom, mint közelednek a pontonok a túlsó parthoz. Térdenállva, kardomra támaszkodva nézem 600 vitézemet, kik tüstént elérik a partot. — Alig észrevehetően szürkül. Halálos csend! Számtalan hulló csillag fut le az égen, mintha csak azzal, mely a Száva sötét tükréből feléje fut föl, találkozni akarna. Csendesen hullanak ezen elmúlt létek, akárcsak könnycseppek