Századok – 1927-1928

Történeti irodalom - József főherceg: A világháború; amilyennek én láttam. Ism. Doberdói Breit József 71

•85 TÖRTÉNETI IRODALOM. helyes hadászati és harcászati érzékéről tanúságot tenni. így többek között alárendelt tisztikarát mindjárt az első ütközet után, 1914 augusztus 18-án ekképen oktatja ki: „Minden fölösleges véráldozatot kerülni kell. Még fognak olyan percek jönni, melyekben mindnyájan, kivétel nélkül, tudatosan ki fogjuk tenni életünket a legnagyobb veszélynek. De az, hogy két ütközet után a legénység egyharmada és a tisztek íele elvérzett, az csak helytelen vezetésre mutat és tűrhetetlen állapot. Ritka sorokban előnyomulni, jól lőni és a tüzérséggel a legszorosabb egyetértésben, közösen dolgozni, ez alapelvünk. A hathatós tüzet a kis távolságokra rendszeresen előrevinni és közvetlen közelből a megrendült ellenséget, megrohamozni. Így kevés veszteséggel, biztosan kiverjük, azaz visszavetjük őt." (39. old.) Azonban épp e helyes elvek következetes alkalmazása folytán a Fenséges úr, sajnos, sokszor éles ellentétbe került közvetlen elöljáróival, miről igen gyakran élénk, nem ritkán a legnagyobb felháborodás hangján írt bíráló megjegyzéseket, sőt elkeseredett kifakadásokat is találunk a műben. Ez ellentétes álláspontok és a Fenséges úr által hellyel-közzel alkalmazott erős kritika jogosultságának kellő megérthetése céljából a következőket kell előrebocsátanunk : Az osztrák magyar monarchia hadseregében és tisztikarában főkép a harcvezetés tekintetében meglehetősen divergens felfogások és nézetek uralkodtak. Ε tekintetben ez a hadsereg úgyszólván évszázadokon át meglehetősen következetes maradt önmagához. Az 1859-i hadjáratig bezárólag a harcok eldöntésénél a vezetők és a csapatok halálmegvető bátorsága játszotta a főszerepet. A lőfegyverek folytonos és rohamos tökéletesedése ezt a minden esetre szebb és férfiasabb harcmódot lényegesen befolyásolta és hovatovább gyökeresen megváltoztatta. Legelső és igen tanulságos példát szolgáltatott erre nézve az 1866. évi német—osztrák-magyar háború, amelyben a németek már kiváló új puskájuk tűztaktikájával, az osztrák-magyar hadsereg ellenben alapjában véve még mindig a rohamharcászat, az úgynevezett „Stosstaktik" elveire támaszkodva, vívja meg a königgrätzi csatát megelőző ütközeteket és magát az utóbb említett csatát is. Hogy ezúttal a németek álláspontja volt a helyesebb, azt a hadjárat eredménye világosan megmutatta, Ε jelenségekből a németek nyomban levonták a konzekvenciákat és 1870—71-ben a franciák ellen már igen fejlett és sok tekintetben fölényes tüztaktika jegyében vették föl a küzdelmet. Ε háborúnak a tűzharc fontosságára és értékére vonatkozó tanulságait legjobban maguk a németek, sok tekintetben a franciák, de legjobban, szinte bámulatos ügyességgel a japánok aknázták ki, akik az oroszok elleni 1904—5. évi nagy háborújukban a tüztaktika terén igazi mestereknek bizonyultak. Oroszország ugyanis továbbra is Szuvorov híressé vált axiómája „a golyó