Századok – 1927-1928

Értekezések - MISKOLCZY ISTVÁN: András herceg tragédiája és a nápolyi udvar - 766

andrás herceg tragédiája és a nápolyi udvaIi. 783 A királyi udvar nagy rémülettel értesült Erzsébet szándékáról, mert András elvitele a nápolyi udvarból világraszóló botrány lett volna és Johanna ennek árán sem nyerte volna vissza szabadságát. Azért Johanna és a hercegnők iparkodtak az anyát kedveskedéssel elámítani, az udvar hölgyei és urai pedig elhatározása megmásítására bírni. A legnagyobb befolyású urak egyike, a királyi ház rokona, a közbecsülésben álló Bertrando del Balzo (Bertrand de Baus) kezességet vállalt András sértetlenségéért. Az anya ingadozni kezdett. Egy koronáért ma is nagy áldozatokra készek az érdekeltek, a középkorban pedig még nagyobb volt annak a becse. Erzsébet félre hagyta magát vezettetni. Ügy találta, hogy a magyarok sötétebbnek látták a helyzetet, mint a valóság, közvetlen veszélytől nem kell tartani, a koronázás pedig, melyet követei útján Avignonban megsürgetett, elejét fogja vágni a fondorlatoknak. Ez is olyan jellemvonása a középkori ember lelkivilágának, amelyből mi csak az általános emberit vagyunk képesek megérteni. Mindenesetre a mi szemünkben nagy könnyelműség volt Erzsébet részéről, hogy fiát Nápolyban hagyta, lia fedi a tényeket, amit a gyilkosság után ír a pápának: „Mikor Nápolyban tartózkodtam, ott általánosan el volt terjedve, egy előkelő személy, kit most megnevezni nem akarok, értésemre adta és világos jelek is elárulták, hogy titokban fiam meggyilkolását tervezik."1 Hogy ki volt ez az „előkelő személy", azt természetesen mi sem tudjuk határozottan, de talán nem tévedek, ha az imént említett Bertrand de Bauxra, Humbert dauphin apósára, gondolok, aki talán az anya lelki tusáját látva, vállalta magára András örizetét. Erzsébet hazatért, a pápa pedig értesülve a nápolyi viszonyokról, a derék Aymerik bíborost küldte Nápoív kormányzására. A bíborost azonban gyűlölettel fogadta az önállóságra törekvő Johanna, a benne terveinek akadályát látó királyi család, a féktelenséghez és a királyi adományokhoz hozzászokott főnemesség és a nép, mely elvből gyűlölt minden pápai követet. A magyar udvar nem adta fel a játszmát, követei útján sürgette András megkoronázását. A magyar igé-1 Fraknói közli: Magyarország egyházi és politikai összeköttetései a római Szentszékkel. Budapest, 1901. I. k-211. lap.