Századok – 1927-1928

Értekezések - MISKOLCZY ISTVÁN: András herceg tragédiája és a nápolyi udvar - 766

784 miskolczy istván. nyeket támogatták az öreg királynénak, Sanciának, Johannának és a nápolyi báróknak követei is.1

De míg ez a nyilt színen történt, Johanna alattomban tiltakozott a koronázás ellen, sőt határozottan kijelentette: „Méltóztassék... tudomásul venni megmásíthatatlan szándékomat, hogy tisztelendő férjemuramnak a kormányt nem engedem át."2 Feltűnik ennek a levélnek a határozott hangja. Johanna elődei nem merészeltek ilyen hangon beszélni a pápával, s nem is tehették volna meg megtorlás nélkül. Johanna azonban biztos volt dolgában. VI. Kelemen a fél rendszabályok embere volt, aki irtózott energikus fegyverek alkalmazásától és akinek elve volt: „Senkinek sem szabad kimenni elégedetlenül a fejedelem színe elől."3 Johannával szemben pedig kezdettől fogva elfogult volt, amit a királynőnek a francia királyi családdal való rokonságára vihetünk vissza. Most is eleget akart tenni mind a két félnek s ezért a középutat választotta. Johanna tiltakozása és a nápolyi hercegek aknamunkája dacára megengedte, hogy András a királyi címmel éljen és Aymerik legátus bizonyos feltételek teljesítése után megkoronázza, de — mellőzve a magyar udvar követelését, — csak „mint a királynő férjét", vagyis tényleges hatalom nélkül. (Az 1344. jan. 19-i konzisztórium határozata.) Ez a megoldás egyik felet sem elégítette ki. Johanna nem akarta, hogy férjét megkoronázzák, s inkább a saját megkoronáztatását is halogatta, amin a pápa ki is fejezte csodálkozását.4 De a megoldás nem elégítette ki a magyar udvart sem, mert Andrásban nem árnyékkirályt akartak látni, hanem a magyar Anjouk jogigényeinek birtokosát. 1 Theiner: Mon. Vat. Hung. ill. I. k. 6(54—65. 1. 992. s*. 2 Közölve Baddeleynál: Robert the Wise etc. 316. 1. 3 G. Mollat: Les, papes d'Avignon (1305—78). Paris, 1912. 83. 1. 4 Reg. Vat. 139. V. 405. reg. 1345 szept. 20-ról. Az az állí tás, hogy Johanna András életében megkoronáztatta volna magát, téves. A pápa most helyezte a koronázást kilátásba; a koronával, „melyet annyi ideig elmulasztottál fejedre tenni", majd Vilmos legátus fogja megkoronázni, mert „ad perfectionem et honorem status tui principaliter pertinet in unctionis et coronationis recipere insignia". P. Cerasoli: Clemente VI. e Giovanna I. di Napoli (Arch. stor. Nap. XX—XXII. évf. 1895—97.) közli Kelemen regestáit, de telve hibával, s így az eredeti regestrumokból közlöm az idézeteket.