Századok – 1927-1928

Értekezések - KISS ISTVÁN; R.: Trónbetöltés és ducatus az Árpád-korban - 733

742 miskolczy istván. tatlan volt a trónra és István művét lehetett félteni ural­mától. És kinél volt méltóbb a trónra! Kinél volt több joga (inert a dignior itt azt is jelenti!) a trónra? Vájjon ér­demes lenne-e ezt hangoztatni, ha Péterrel és nem Imré­vel állana szemben Vazul? És miért vakíttatta meg István csak Vazult és miért nem gyermekeit is, akik Péterrel szemben szintén „mél­tóbbak" a trónra? Kegyetlenségben félúton nem szok­tak megállani, amint azt Kálmán példája bizonyítja. Bizonyára azért, mert az ősi öröklési rend szerint Imré­vel szemben már nem lehetett örökösödési joguk, nem állhattak tehát útjába Imre királyságának. Hogy Vazul megvakítása és fiai menekülése még Imre életében történt, azt a felsorolt bizonyítékok és lélektani indokokon kívül ehronológiai tanúság is támo­gatja. Megbízható egykorú kútfők szerint Vazul fiai mene­külésük alkalmával fiatal gyermekek (parvuli, puerili aetate) voltak. Hazai kútfőinkből tudjuk azonban, hogy legidősebb fia, I. Endre király, igen magas kort ért meg: senio confectus koronáztatta meg fiát és veszítette el az ütközetet öccsével szemben. Ha feltételezzük, hogy Imre halála, sőt Péter dezignálása után (1038-ra teszik az Altaichi évkönyvek) kellett menekülnie, se őt, se öccseit nem lehetne parvulusnak nevezni.1 Ezeknek alapján megállapíthatjuk azt, hogy István Vazult azért tette az uralkodásra képtelenné, mert a trónra neki lévén joga, azt fia, Imre részére máskép nem biztosíthatta. Vazul fiait ellenben nem bántotta, pedig éppen oly könnyen bánthatta volna, mint atyjukat; azok ijedtük­ben menekültek el. Valószínűleg őket Imre halála után vissza is akarta hívni az országba,2 de ebben Péter (talán 1 Jól tudom, liogy más forrás szerint bizonyos rlieuma­tikus fájdalmak gyöngítették el és a senio confectust nem kell okvetetlen szószerint venni; de halálakor lehetett 50 éves. Ha feltételezzük, hogy Imre halála előtt érte atyját a tragé­dia, akkor ő 20 éves lehetett, — tehát puer korban, — öccseire pedig ráillik a parvuli kifejezés. — Az Annales Altahenses parvuli-ja egyenesen kizárja, hogy Vazul megvakítását 1038-ra tegyük. * Ha szabad a legendák és krónikáink zagyva előadásá­ból következtetni, István különös figyelemmel őrködött a fiatal hercegek élete fölött és ő tanácsolta, hogy menekül­jenek! ι .·;!·)· J

Next

/
Thumbnails
Contents