Századok – 1927-1928
Értekezések - TÓTH LÁSZLÓ: A jubileumi búcsú kihirdetése Magyarországon 1746-ban - 646
656 tóth lászló. s egyben a kancelláriát az idevonatkozó rendelkezés kieszközlésére, vagy a már netán megjelent rendelet megküldésére kéri.1 A kancellária június 4-én foglalkozott a haditanács átiratával. Határozatában megállapítja, hogy a zágrábi püspököt már utasította volt a kancellária előterjesztésére a királynő, hogy a püspök a jubileum elnyerésénél az elfoglaltságuk vagy más ok által akadályozottak tekintetében a többi magyarországi egyházmegye gyakorlatához tartsa magát. A kancellária erről értesíti most a haditanácsot és egyben újólag előterjesztést tesz a Felségnek, hogy a püspököt ismét szólítsa fel ennek a rendelkezésnek betartására. Ügy is történt. A királynő június 7-én kelt rendeletével felszólítja a püspököt, hogy a haditanács panaszának orvoslására azonnal intézkedjék, hogy a határőrvidék katonái és azok családjai is a már elrendelt könnyítéseknek megfelelően nyerhessék el a jubileumot. A királyi rendeletet egyidejűleg megkapta a királyi helytartóság is, ahol Skerlecz aligha lehetett megelégedve a királyi rendelet mérsékelt, a püspököt nagyon enyhén kezelő hangjával.2 Gallyuff azonban nem nyugodott bele a királyi rendelettel történt újabb figyelmeztetésbe, s június közepén ismét egy német nyelven írott emlékirattal fordult a királynőhöz.3 A püspöknek ez az emlékirata maga is némileg igazolni látszik azt, hogy különösen a székváros tói távolabb fekvő helységek lakosai csak kisebb számban látogattak el Zágrábba. A határőrvidékről, írja a püspök, nem jött egy lélek se, igaz, hogy ott eltiltották a Zágrábba zarándoklást. Kevesen jöttek Verőce megyéből is, ellenben a többi megyéből, különösen a közeli helységekből, nagyon szép számmal jöttek. Tévedés azt hinni, hogy ezeknek a zarándokoknak a Zágrábba jövetel annyi idejüket vette volna igénybe, hogy az a házi és mezei gazdasági munkákat komolyabban is hátráltatta volna. Erről szó nem lehet, hiszen ezek a zarándokok jóformán huszonnégy órát sem töltenek a városban, egyik 1 Orsz. Levéltár-Kanczell. oszt. 2841 ex 1776. 2 Orsz. Levéltár-Kanczell. oszt. 2841 ex 1776. 3 Gallyuff promemoriája nincsen keltezve, de mert hivatkozik egyrészt a június 7-i királyi rendeletre, másrészt oedig a magyar kancellária már június 24-én foglalkozik Gallyuff újabb memorandumával, tehát teljes bizonyossággal feltehető, hogy az jiínius 15—18 közt íródott. Orsz. Levéltár-Kanczell. oszt. 3186 ex 1776.