Századok – 1927-1928
Értekezések - TÓTH LÁSZLÓ: A jubileumi búcsú kihirdetése Magyarországon 1746-ban - 646
a jubileumi bl'csú kihirdetése magyarországon 1776-ban. 657 nap délutánján, úgy három óra tájban érkeznek meg, és elvégezvén ájtatosságaikat, másnap délben egy óra felé már indulhatnak is vissza falujokba. Éppen ilyen túlzás az is, a püspök szerint, amikor a zarándoklatok nagy költségeiről beszélnek. Az itteni nép ilyen alkalmakkor, már csak alázatosságból is, az útat gyalog teszi meg, élelme egy darab sajt és kenyér, itala pedig a víz. Szállást pedig, nemcsak falun, de a városban is ingyen kapnak jószívű embertársaiktól.1 Gallyuffnak ezek a szavai, dacára annak, hogy velük tulajdonképen a maga igazát akarja bizonyítani, arra vallanak, hogy a távolabb lakók csak mérsékelt számban vettek részt a jubileumon, nyilván éppen a nagy távolság miatt. Ezért a püspök most már nem is hadakozik az enyhítést parancsoló királyi rendelet ellen, hanem abban az irányban fejti ki aggodalmait, hogy a hivők nem tevén szószerint eleget a bulla eredeti rendelkezéseinek, lényegileg nem nyerik el a jubileumot. Gallyuffnak ez az okfejtése, amelyet emlékiratában nagyon finoman és körülményesen ír körül, részletesen kifejtvén, előző emlékiratához hasonlóan, hogy a többi magyarországi püspök gyakorlatára való hivatkozás őt nem elégíti ki és nem nyugtatja meg a lelkiismeretét, mert azok a könnyítést vagy különleges engedély, vagy pedig egy a felsőbbség áltál jóváhagyott szokás alapján gyakorolják; tulajdonképen finoman burkolt támadás a lelkiekben is teljesen önkényűen intézkedő államhatalom ellen. Az emlékirat itt egyenesen tagadja, hogy királyi rendelettel megváltoztatni vagy értelmezni lehetne bármelyik pápai bulla rendelkezéseit. A királyi rendelettel szembeszállni, mely úgy is céltalan és csak további bonyodalmak szülője lett volna, nem akar a püspök, ellenben emlékiratának végén kifejezetten kéri a királynőt, hogy kegyesen tegyen valamit az ő lelkiismeretének megnyug-1 Das hiesige Volk, um sich der Früchten des Jubilaei desto würdiger zu machen, pfleget zu Füsse zu reisen. Sein tägliche Speiss ist das Brodt und ein Stück Käss, den ein jeder in seiner Reisetasche bei sich trägt, nebst einen Geschirre in der Hand, womit, da ihm dürftet, zu seiner Erquickung frisches Wasser schöpfet. Ueber dies besitzet noch das hiesige Volk bei dergleichen Gelegenheit so viele Menschenliebe gegen sothane andächtige Wanderleute, dass diese nicht nur in den Dörfern, sondern auch in den Städten selbst mit einer christlichen Nächstenliebe umfangen, und oh;ientgeltlich beherberget zu worden pflegen. Ugyanott. Századok, 1928. IV—VI. fiizet. 42