Századok – 1927-1928
Értekezések - TÓTH ZOLTÁN: Bonfini 1490 utáni adatai a fekete seregről 45
50 TÓTH ZOLTÁN. talitásnak. Az objektív köntösbe bujtatott mondataiból t. i, ismét az előbbi meggyőződéses hozzáértés gomolyog elő. Gondolatmenete röviden a következő: Szememre veti, hogy le akarom rombolni Bonfini soha kétségbe nem vont hitelességét, mert a sereg katasztrófájára vonatkozó tudósítását a megszokottól eltérően iparkodom magyarázni. Hosszasan bizonyítgatja, hogy a fekete sereg utolsó csataterét rossz helyütt keresem, amennyiben pedig ez a tévedésem kideríthető — és ő természetesen kideríti —, szerinte a névkérdésben nyert eredményem is tarthatatlan, mert hogyan is merészeli olyan szerző, ki egy topográfiái hibát elkövétni képes, a fekete páncélokról kialakult jóval későbbi hagyományt Mátyás korára nézve perdöntőnek el nem fogadni?! Az okságnak ez a fogalmazása olyan döntő újítás a történelmi módszer terén, hogy egyenesen bűn volna közhírré nem tenni s tulajdonképen ennek a reformnak az értékelése az, ami írásra kényszerített; ez mindennél világosabban mutat reá a Czimer-féle kritika komolyságára s folyóiratunk olvasói azt hiszem máris tisztában vannak bűntudatom nagyságával, s a nekem jutott rendreutasítás értékével Ezek után szinte mellékes, vájjon tévedtem-e a topográfiában. Legnagyobb sajnálatomra azonban kénytelen vagyok kimondani, hogy aligha. A fekete sereg pusztulásának három elbeszélő főforrása van: Bonfini, Tubero,1 s egy a seregben szolgált, a végső csatában is résztvett katona memoárszerű műve, melynek szövegét Tettau adta ki 1869-ben Erfurtban.' Az előbbi kettő régen és sokszorosan kiaknázott, az utóbbit, miután Marczali Enchiridionja felhívta reá a figyelmemet, részletesen először én használtam volt ki. A három szöveg egyszeri átolvasása bárkit meggyőzhet a felől, hogy közülök a Névtelent illeti az elsőség, ő az egyetlen szemtanú s a végső harcról adott tragikusan átérzett leírása a két hallomásból merítő szerzőét közvetlenségben és értékben sokszorosan felülmúlja. Magától értetődik, hogy ez a megállapítás éppenséggel nem arra való, hogy akár Bonfini, akár Tubero jóhiszeműségét kétségbevonja, mindössze az értesültségük hasonlófokú lehetőségét 1 Hármuk közül, jóllehet történetírói éleslátása Bonfinit, a Névtelenről nem is beszélve, messze maga mögött hagyja, Tubero leírása a legkevéebbé becses. Adatai több kézen keresztül jutottak hozzá. Amit a oeata színhelyéül említ, az „ager Colocensis", nagyon tágértelmű 6 az érsekség egész birtoktestére vonatkozhatik. Az pedig, mint pl. Baricsnál, egészen a Száváig leért. Y. ö. Csánki, Magyarország történelmi földrajza. II. 231. 2 Erlebnisse eines deutschen Landsknecht« (1484—1493.) von ihm selbst beschrieben. (Besonderer Abdruck aus dem vierten Hefte der Mitthoilungen des Vereins für die Geschichte und Alterthumskunde von Erfurt.)
