Századok – 1927-1928

Értekezések - TÓTH ZOLTÁN: Bonfini 1490 utáni adatai a fekete seregről 45

BONFINI 1490 UTANI ADATAI A FEKETE SEREGRŐL. 49 Péter lovasainak a megnevezéseképpen, akkor bizony .joggal mondhatná a huszárság monografiisa, hogy nevüket a parancsnokuktól nyerték.1

Ez volna a párhuzama az én Haugwitz-konkluziómnak, nem pedig· a fentidézett, vagy pedig olyanféle adomák, mint a fehér Haugwitz belekeverése, aki nem névadó, tekintettel arra, hogy a fekete az. Czimer Károly t. i. néhány észrevételem szószerinti idézése után sommásan •összefoglalja a névkérdést illető eredményemet, és pedig a következő gyermekesen kiforgatott formában: „Mivel nem a fehér Haugwitz Henrik, hanem testvére a fekete Haugwitz tette stb." Én ilyesmit sohasem írtam; nem mivel az egyik Haugwitz és nem a másik, hanem ama koordinált jelenségek miatt, melyeket fentebb röviden vázoltam. Kritikátlan értetlensége mellett bírálómnak van azonban, ezt el kell ismernem, némi mentsége, és pedig egy ferde és külsőséges hazafias érzés. Szerinte „mult dicsőségünknek egyik legragyogóbb és legdrágább ékkövét, a világhírű fekete sereget", ki akarom törni „fejünk koronájából". Egészen zavartan állok ezzel az ítélettel szemben, de végül is meg kell barátkoznom a gondolattal, hogy az én talán kevésbbé színes hazafias érzésem még mindig jóval többet tart fejünk koronájáról, mint Czimer Károly. Mert a fekete jelzőt én bizony nem vagyok hajlandó egyik legragyogóbb és legdrágább ékkövünknek tekinteni. A zsoldossereg, a későbbi fekete sereg, fennállásának és dicsőségének tényét, ezt a csakugyan komoly értékünket pedig, ha jól emlékszem, egy-ujjal sem érintettem. Vájjon miről írtam könyvem húsz s egynéhány ívét? De hát ez úgy látszik nem is fontos. Fontos, hogy a jelző ne kerüljön, mint bírálóm udvariasan írja, „ebek harmincadjára". Abba a megoldásba, hogy „cseh zsoldos seregünket mégis csak a fekete Haugwitz svarcolta el" — hiába — ő nem tud belenyugodni s „erős a meggyőződése", hogy „a fekete sereg elnevezés még Mátyás király életében a magyar néptől származott". Erre azután csakugyan nem lehet semmiféle megjegyzésem vagy ellenvetésem. Magamfajta prózai ember az ítéletét a hiteles adatok útmutatása szerint bármikor kész elejteni vagy módosítani, a forrásoktól tökéletesen emancipált állásfoglalást pedig egyszerűen tudomásul veszi. Legyen azonban elnézéssel irántam tudós bírálóm, ha az ő „meggyőződés"-ét még nem vagyok képes tudományos érvnek tekinteni. Közben a füzetnek egy látszólag adatokon alapuló része is következik, de már felületes átolvasás beláttatja, hogy ez csak az igazi diadala a Czimer-féle történetírói men-1 Nb. Az ilyenféle elkeresztelődés éppen nem rendkívüli. A könyvemben felhozott példákon kívül joggal hivatkozhatnám pl. az armagnae-okra, vagy a mi hadi történetünk ú. n. czimener-eire. V. ö. Meynert, Das Kriegswesen der Ungarn, 180. lap. Századok, 1927. I—III. füzet. 4