Századok – 1927-1928

Történeti irodalom - Dessau; Hermann: Geschichte der römischen Kaiserzeit. Ism. Szűcs–Szomor Lajos 430

430 történeti irodalom. 430 Dessau, Hermann: Geschichte der römischen Kaiserzeit. II. k., 1. r. Tiberiustól Vitelliusig. Berlin (Weidmann), 1926. VI + 400 1. 14 Gm. Több mint félszázaddal ezelőtt adta ki Hermann Schiller a római császárkornak utöláó, sőt tulajdohképen eleddig egyetlen tudományos igényű és modorú monográfiáját. Az angol H. Stuart Jonesunk, az olasz G. Ferreronak s a német A. v. Domaszevszkinek időközben megjelent e tárgyú művei különféle terjedelemben és formában (az utolsó pl. biogralikusan), de egyaránt szélesebb olvasókörnek készültek. Tehát nagyon megérett kívánságra támaszkodhatott Hermann Dessau, midőn ezen érdekes történetszakasznak: európai történetünk politikai alapjának a kutatás mai színvonalán álló akadémikus feldolgozására vállalkozott. Sőt előlegezett bizalmat is érezhetett hozzá ma,ga iránt; liiez annak is több mint félszázada, hogy maga Th. Mommsen vezette be őt az epigrafikába, amelynek azóta állandó munkássággal elsőrangú szaktekintélyévé lett — már pedig a feliratoknak forrásjelentősége az írásművekkel szemben éppen a császárkorban számottevő; s annak is immáron harminc esztendeje, hogy jelen művének mintegy előmunkálataként a császárkornak prosopografiáját (másokkal együtt) összeírta. Jelen munkája négy részben ötkötetesnek, tehát tekintélyes terjedelműnek készül. Bemutatásra a már megjelent első két rész közül a második kötet kínálkozik; éppen azt a korszakot öleli fel ugyanis, amelyet a rómaiak legnagyobb történetírójának ránk maradt könyvei. Pár főoldalról megjellemezzük s egy-egy példával is illusztráljuk ókori történettudományunk ezen esemény énekértékét. 1. Felfogásában Dessau racionalista. Azaz nagyon úgy nézi az eseményeket, mintha azok csupa logikus, sőt tudatos megfontolásokból születtek volna meg. Ezen eljárására okul azonban nem valami magasabbrendű — Ranke-féle — bizalma érzik a történelem észszerűsége iránt, hanem szellemének sztereotip! kus beállítottsága. A hűvösen okoskodó tudományos reprodukció így Prokrustes-ágy lesz a történetnek véres-meleg-ösztönös élete és vak „véletlenjei" számára; ily „reálpolitikus" történetírás genetikus sorképzésében aztán nein kaphatnak helyet azok a sajátlag lélektani tényezők, amelyek annakidején éppen irracionális-emocionális erejükkel hatottak. Nem jut tehát szerephez pl. a pathologikus pszichológia, sem a szokatlan egyéni viselkedésnek, sem a töinegtények esztelenségeinek magyarázatában, — lásd az előbbire Tiberiusnak szerzőnktől értelmesre kifésült alakját,1 1 A kérdésnek legújabb pszichopathologikus szempontú tárgyalása: 11. v. Heutig: Über den Cäsarenwahnsinn. Die Krankheit des Kaisers Tiberius. — Grenzfragen dee Nerven- und Seelenlebens. H. 119. München,