Századok – 1927-1928

Értekezések - CSÁNKI DEZSŐ: Szilágyi Sándor emlékezete 337

SZILÁGYI SÁNDOR EMLÉKEZETE. 339 Történelmi Tár és a Magyar Történelmi Életrajzok. Egy is elég ezek köztil, ha munkáról és sikerről van szó, mert tanulni, tudni, irányítani s munkatársakkal, emberekkel bajlódni kell. Hogy mily nagy terjedelmű hármas vállalkozás volt ez, mi sem mutatja oly világo­san, mint hogy az ő halála, 24 évi munkássága után ez a hármasan egységes szerkesztés három darabra hullott s három külön tudós-szerkesztőt követelt. Pedig ez az egységes hármas szerkesztés még más szempontból sem egyszerű. A Századok ívszámát ő 50-ről 60-ra emelte, példányszámát pedig 1300-ról 1900-ra; a Történelmi Tárt az előbbi, megszűnt Magyar Történelmi Tár helyébe ő maga kezdeményezte (1878), valamint a Ma­gyar Történeti Életrajzokat is (1885), melyek megindu­lását a szükségesség szempontjából kétségek és fejcsóvá­lások kísérték, de amely az ő tizennégy évfolyamában mégis harminc tudományosan és többé kevésbbé szépen megírt életrajzot hozott, tehát elismerésre méltó sikere­ket ért el s a magyar történelemnek a közönség körében sok barátot szerzett. A hármas szerkesztés nagy hegyvonalához az ő társulati titkársága idejében mintegy előhegyekként különféle tudományos kiadványok és vállalkozások sorakoznak, kifejezéseid az ő történetírói és társadalmi, egységesen megnyilvánuló hivatottságának. Ezeket a kiadványokat; illetve vállalkozásokat vagy ő maga eszelte ki és tervezte, vagy mint mások indítványait támogatta. így jelenhetett meg 1879-ben a Hazai ok­levéltár, s a Házi történelmi emlékeink (1888) két kötete. Eredetére nézve az ő idejéből való a Teleki ok­levéltár, az Ipartörténeti Okmánytár, a Művelődés­történelmi Okmánytár és a Bosnyák oklevéltár terve­zése. Ugyanő áll a Budavár visszafoglalása kétszázéves évfordulója megünneplésének, az 1885. évi történelmi kongresszusnak, s az 1890-es évek elején meghonosodott nyilvános felolvasásoknak hátterében is, melyek hivatva voltak Társulatunk erkölcsi jelentőségét és tudományos 22*

Next

/
Thumbnails
Contents