Századok – 1925-1926

Történeti irodalom - József nádor iratai I. Szerk. Domanovszky Sándor. Ism. Miskolczy Gyula 743

745 TÖRTÉNETI IRODALOM. ragaszkodás és az uralkodói jogkör sértetlen fenntartása volt. Erről az alapról nem tért le József sem helytartósága és nádorsága első évtizedeiben. Működése legelején még nem mutatkoztak itt-ott a mult kísérletei, s ő tapasztalatlanságában az előde által kijelölt ösvényen indult meg: a reakcióén. Elrettentő rendszabályok a gyanús tanárok és mindenki ellen, aki a király személyéről vagy a fennálló társadalmi rendről elítélőleg mert nyilatkozni; az iskolázás körének megszorítása, nehogy szélesebb néprétegek is megismerkedjenek a modern erkölcsi gondolattal: ez volt az 1790-es évek második felének egész magyarországi kormányzati bölcsesége, amelynek hatása alól a fiatal főherceg sem vonhatta ki magát. Igaz viszont, hogy 5—6 év alatt a magyarság gondolkodása is lehiggadt. Olyan nemzedék volt az, amely egypár év alatt ujjongó ifjúból konzervatív aggastyánná öregedett. Mikor azután József jobban megismerte a magyar viszonyokat, amikor látta, hogy a volt rebellisekből kamarási kulcsra áhítozó dinasztikus érzelmű emberek lesznek, s hogy a nemzet kivetette magából azt, ami talajtalan foradalmi volt benne, akkor ő lett a szószólója annak, hogy „a múltra fátyolt borítsanak", s ő kelt védelmére a vérmes, kuruc-szavú ungi alispánnak. Az egész kötet iratai között hiába keresünk egyet is, amely arra mutatna, hogy a nádor fiatal lelkét, lia rövid időre is, megnyitotta volna az új eszmék gondolati szépsége előtt. Minden iratából mintha tanácsadói öreges okossága szólna, azé az öreg nemzedéké, amely már 1790-ben is konzervatív volt, s nem ismerte fel, hogy a nemzet és az állani érdeke nem minden időben azonos. Ez a nemzedék szíve mélyéig loyális volt, irtózott a gyökeres javításoktól, s óvatosan javítgatta a fennálló intézményeket olyankor, amikor a helyzet már tarthatatlan volt. János főherceg pár évvel később halhatatlan érdemeket szerzett a szlovének nemzeti újjászületésében, jóllehet ott abban az időben még alig lehetett nemzeti szükségletről beszélni. József gondolkodása egyirányban, a rendi állam és a monarchia védelmére volt beidegezve, s az 1790-i országgyűlés felbuzdulása után másfél évtizedig egy szava ,sem volt még a magyar nyelv ápolása vagy a műveltség elmélyítése érdekében. Érthető, mert nagy fiatalsága nemes tradíciók szeretetében élte ki magát. 1796 közepén már a következőket írja: „Mir liegt die Ehre der hungarischen Nazion sehr am Herzen und ich wünschte, dass sie sich nun, wo der Staat in bedrängten Umständen sich befindet, auszeichnete." (95. 1.) Ez a magyar rendi állam magasra hatványozott kötelességérzetének megnyilatkozása, amely 1741-ben a dinasztia és a nemzet harmóniáját pregnánsan kifejező „Vitám et sanguinem" felbuzduláshoz vezetett. Mintha azóta nem haladt volna óriási léptekkel előre a politikai gondolkodás!