Századok – 1925-1926

Történeti irodalom - Karácsonyi János: Szent Ferenc rendjének története Magyarországon 1711-ig. II. köt. Ism. Patek Ferenc 739

740 TÖRTÉNETI IRODALOM. A másik hibát, elismerjük, a szerző az általa választott módszer mellett el sem kerülhette. Mindenütt elmondja először az egyes provinciák általános történetét, aztán adja az egyházak történetét külön-külön. Emellett elkerülhetetlen, hogy ugyanazt a dolgot ismételten el ne mondja. Igaz viszont, hogy a szerző csak akkor és annyit ismétel, amennyi feltétlenül szükséges, és az elképesztően nagy adattömeg mellett, amit ez a két kötet tartalmaz, az ismétlések száma elenyésző. — Az itt-ott, igen elvétve található apróbb hibákra úgy hiszem egészen felesleges lenne kitérnem. Az első kötetet a szerző a salvatoriánus provincia általános történetével zárta le, s ennek megfelelően ez a másik kötet az egyes salvatoriánus kolostorok történetével kezdődik. A provincia fontosságához képest ez az egész kötet legterjedelmesebb fejezete; az itt tárgyalt kolostorok száma kerekszámban száz, bár ezek közül természetesen többel egyéb provinciák házai között is találkozunk, főleg a mariánusoknál. Ha a franciskánus klastroniokat érdem szerint lehetne rangsorolni, azt is mondhatnók, hogy ezek közt találjuk azokat a házakat, amelyek a magyar ferences történetben tán a legnagyobb szerepet játszották, pl. Buda, Csíksomló, Gyöngyös, stb. — Ezekkel végezve, áttér a viszonylag kisebb jelentőségű őrségek és provinciákra, mint említettük, mindenütt előbb általános történetet, aztán az egyes kolostorok történetét adva. így jönnek egymás után a Stefanita őrség, a Ladislaita, bányavidéki bosnyák (Bosnae-Argentinae) provincia, végül a bosnyák-horvát rendtartomány. A szigorúbb értelemben vett franciskánusokkal végezve, áttér a szerző a nagy ferences törzs önálló hajtásaira, a minoritákra, kapucinusokra, majd a Clarissák s a harmadrendű nővérek vagy ú. n. beginák kerülnek sorra. Ez utóbbiaknál persze ismét szóba keriil ama bizonyos Majs nádor neje, akit IV. László király egyszerűen „soror nostra"nak mond, s akit Karácsonyi egy, éppen a beginák javára szóló oklevél alapján Sibillának nevez. A rejtélyes Sibilláról itt semmi újat nem hallunk, de jelemzi Karácsonyi szerénységét, vagy mondjuk objektivitását, hogy e Sibilláról szólva, jegyzetben sem említi a maga érdekes, a Turulban megjelent cikkét „A magyar Sibillá"-ról, s az okleveles adatok idézésére szorítkozik. Ezt a szerénységet túlzottnak találjuk. Nem csak azért, mert az említett cikk — bár azzal egyikmásik pontjában nem érthetünk egyet — nagyon érdemes a megemlítésre, hanem azért is, mert nekünk Dahlmann-Waitzunk, vagy ehhez hasonló munkánk nincs s így a monográfiák feladata lenne, hogy, már csak a kezdőkre való tekintettel is, többé-kevésbbé pontos bibliográfiát adjanak akár a jegyzetekben, akár — s ez lenne ideális — a munkákhoz fiiggelékszerüen csatolt összeállításban, amint az külföldön meglehetősen általános szokás. Karácsonyinak nem került