Századok – 1925-1926
Értekezések - BARANYAI BÉLA: Zsigmond király úgynevezett sárkányrendje - 681
€82 BARANYAI BÉLA. a kölcsönös hagyományozásra föleskettetik országaik rendjeit is, valamint hogy az esetleg hátramaradó leányokat illően kiházasítják.1 A Habsburgok úgy számítottak, hogy Zsigmondnak a Luxemburg-házat illető cseh és morva öröksége veszélyeztetésével nyomást gyakorolhatnak Zsigmondra s a szerződés megújított formájában most nyert előnyökről való lemondás árán a magyar trónutódlás elnyeréseért könnyen adható ellenértéket szereznek. Mert ez a mostani kölcsönös örökösödési szerződés Zsigmond jogait mélyen sértette. Az ő öröklési joga t. i. megelőzte Csehországra vonatkozólag a két morva markolábét, most azonban nemcsak hogy ezek mögé szorult volna, hanem egészen el is veszítette volna a két országot. Zsigmond azonban nem lépett az alkú útjára. Hanem inkább kereste és megragadott minden alkalmat, amely ennek a szerződésnek érvényesülését közvetlenül vagy akár közvetve is megakadályozhatta, megnehezíthette. Mindenekelőtt éket vert a Habsburgok egyetértésébe. Már a következő 1405. év legelején2 élethossziglani véd- és dacszövetséget kötött az ezen megújított örökösödési szerződésben szintén részes, de az 1402. évi magyar szerződésen kívül álló Lipót herceggel néhány megnevezett egyént kivéve mindenki ellen, tehát maga Ernő herceg ellen is. Ez a szerződés idővel meghozta a várt gyümölcsöt. Reákényszerítette ugyanis Ernőt, hogy Zsigmondot belevonja a Habsburg-családnak it. n. gyámsági viszályába. 3 Habsburgi (IV.) Albert, az 1402. évi örökösödési szerződést kötő három Habsburg egyike s' utóbb személy ι A szerződésnek az osztrák hercegek által kiállított példányát közli Lünig, loan. Chr.: Codex Germaniae diplomaticus (Frankfurt-Leipzig, 1732.) I. köt. 1415—1416. has., a Venezel által kiállítottat ugyanő a már i. Reichsarchivkötetben 68. lap; ennek regestáját adja Fejér: C. D. X/8. 470. (a Fejérnél olvasható évek közül — 1404 a rubrumban, 1403 a contextusban — az utóbbi sajtóhiba, valamint a forrásidézetben a 18. is 68. helyett). β a 1405 február 7. Grác. Szövege Kurznál: I. 266—268. Regestáját közli Lichnowsky: V. köt. Függ. XLlII. lap, 679. sz. reg. · Ε gyámsági viszályról általában 1. Huber: II. 406—420. (= magy. kiad. II. 336—350.).