Századok – 1925-1926

Történeti irodalom - Miskolczy István: Anjou Károly balkáni politikája. Ism. Tóth László 530

512 TÖRTÉNETI IRODALOM. 532 rettárgy, inert könyvében európai történelmet ad: az 1848—49. forradalom diplomáciai történelmét. Ha tehát munkáját a benne foglaltak alapján vesszük vizsgálat alá, úgy oly feladatról kell számot adnunk, melyet talán maga sem akart cím gyanánt feltüntetni, mert a levéltárak feltárása hajnalán az 1848—49. forradalom európai összefoglalásával előlépni nagy és merész vállalkozás. Ö ugyan megnyugtat bennünket, hogy London, Bruxelles, Párizs, Turin és Bécs levéltárait felkutatta és gondosan idéz is az oldalak alatt (közelebbi megjelölés nélkül) utasításokat és jelentéseket, de azokat nem rendszeresen, hanem érdekességük szerint válogatta össze, mert pl. a februári forradalom hatásaival foglalkozva, nem idézi a bécsi állami levéltárnak angol vonatkozású darabjait, Palmerston lord és Metternich herceg klasszikus jegyzékváltását a februári forradalomról és az európai forradalom lehetőségeiről. Munkáját eszerint sem a francia köztársaság, sem pedig az európai forradalom diplomáciai történelmének sem tekinthetjük, csupán elnagyolt kísérletnek, hogy a korabeli események történelmét a korabeli akták alapján megalkossa. . Ebben a vállalkozásában elismeréssel adózunk a többszáz diplomáciai okirat megismertetéseért, de csak kíváncsivá tesz bennünket az, mi van a nem idézett okiratok ezreiben, melyek e másfél esztendő viharos napjairól oly bőségben hevernek szerteszét Európa és Amerika levéltáraiban. A felhasznált iratok alapján történelmét a svájci és itáliai eseményekkel (1847—48) vezeti be, ami csak részben helyes, mert a svájci semlegesség kérdése csupán egyik láncszeme volt a hatalmak mérkőzésének, mely 1846 óta szakadatlanul tartott, és melyben az olasz kérdés sem volt sem oka, sem bevezetése a februári forradalomnak. A tárgyalást eszerint helyesebb lett volna 1846-ban vagy 1848 február végén kezdenie, mert így nem esett volna áldozatul annak az anyaghalmaznak, melyhez a közepén nyúlt hozzá. Az áttekintés hátrányára szolgál az is, hogy könyvében a német kérdést veszi vezérfonalul, amiben a francia-német ellentétnek a történetíró lelkére gyakorolt hatását kell látnunk, de nem szabad helyeselnünk, mert lia ebben a korszakban egyáltalában zsinórmértékül lehet vennünk, az sem az elszigetelt Franciaország, sem a hatalmi politikában súlytalan Poroszország diplomáciája, hanem csakis Anglia és Oroszország politikai magatartása lehet, mert európai politikát 1848-ban és 3849-ben kizárólag ez a két hatalom folytatott. Meg kell azonban emlékeznünk a munka előnyeiről is. mert Guiclien vicomte az általa sebtében és annyi helyen összeszedett okiratokból sok mindennek jött nyomára, amit eddig nem ismertünk. Az első és bennünket közelről érdeklő megállapítás az,