Századok – 1925-1926

Történeti irodalom - Lukinich Imre: A szatmári béke története és okirattára. Ism. Angyal Dávid 521

512 TÖRTÉNETI IRODALOM. 523 voltak. Rendkívül érdekesen adja elő Lukinich a Rákóczival Lengyelországba kibujdosott emigráció szé tan állását. A gratia vitae et bonorum varázsige volt, attól a kuruc hűség vértezete egyszerre lepattant. Rádai Pál elárulta urának titkait, amikor még látszatra kuruc volt, csakhogy hazatérhessen. Gróf Zichy Pál kanonok a császáriak kérésére egy ideig Rákóczi mellett maradt, hogy tudósíthassa, az udvart fejedelmének szándékairól. Lukinich a sok új részlet felderítése után felveti a kérdést, vájjon áruló volt-e Károlyi? Válasza körülbelül az, hogy Károlyi kétszínűén viselkedett Rákóczi iránt, hogy a maga hasznát is kereste, de hazafias érdemet szerzett a szatmári béke megkötésével. Mi elfogadjuk Lukinich felfogását, s nem akarunk ellenkezni azzal, midőn egy-két reflexióval kiegészítjük fejtegetéseit. Károlyi eljárása a fejedelem iránt a lovagias hűség szempontjából nézve kétes színben tűnik fel, de ha meg nem köti a szatmári békét, a császáriak előbb vagy utóbb kiszorítják a kuruc haderőt az országból és Magyarország a fegyverrel meghódított ország sorsára jut, A szegénységnek már úgyis eléggé siralmas állapota még szomorúbb képet mutatott volna. A gratia vitae et bonorum elmaradásával még több nemes család lett volna földönfutóvá. A koronázás, az országgyűlések alighanem az elmúlt divatok lomtárába kerültek volna. Aki megmentette e sorstól az országot, az megérdemli teljes méltánylásunkat, még ha e mentő munka közben a maga, hasznáról sem feledkezett meg. Különben nem tagadhatjuk, hogy Károlyi nagyon szerette volna, ha Rákóczi is elfogadja a szatmári békét. De némi próbálkozás után belátta, hogy erre nem bírja rávenni a fejedelmet. Mert a fejedelem csak Nagy Péter segítségében bízott, vagy legalább úgy viselkedett, mintha Isten után csak a cár segíthetne a legyőzött s megritkult kuruc hadi erőnek. Rossz néven velietjük-e Károlyinak, hogy a biztos jó állapotot nem akarta feláldozni a talán jobb, de egészen bizonytalan állapotért? Rákóczi is kiábrándult a cárba vetett reményekből már 1711 decemberében. Ekkor írja Danzigból az ő hű Vay Ádámjának: „a cár iránt való opiniomban meg nem csalattattam... véle kezdett munkámot inkább azért kívántam végig űzni, hogy semmit el ne mulasszak — mintsem segedelme bizodalmában... a cár minden cselekedetéről jól által láthattam, mely kevés igyekezeti és szándéka legyen, hogy érettem csak legkisebbet is cselekedjék". (Arch. Rak. III. 698. 1.) Károlyi is alighanem így gondolkodott a cárírói — de már 1711 elején is. Rákóczi 1712-ben már a szatmári békéről is máskép gondolkodott, mint akkor, amikor annak első hírét hallotta.