Századok – 1925-1926
Értekezések - HERZOG JÓZSEF: A m. kir. hitelfőpénztár megszervezése és működése Mária Terézia korában - 160
172 HERZOG JÓZSEF. terhelhető, kifejezetten körül volt írva.1 Ugyanebbe a csoportba tartoztak a kincstári uradalmi bérlők óvadékai is, amelyek szintén a hitelfőpénztárnál nyertek elhelyezést.2 A felszabadult óvadék kölcsönné és viszont a kölcsön óvadékká volt átváltoztatható.3 — A kötelezvények harmadik faja az alapítványokról szólók. Ezeket, amennyiben a királynő a hitelfőpénztárnál elhelyezett tőkéiből alapítványokat tett, egyedül a hitelbizottság fogalmazta.4 Amennyiben azonban az alapítványok a volt jezsuita-rend, vagyis a tanulmányi alap vagyonához tartoztak, az új kötelezvények megszövegezésénél a helytartótanács is közreműködött.5 Mindhárom fajta kötvényre a kamat, a felmondási idő és a visszafizetés tekintetében a következő általános határozatok léptek életbe. A kamatláb az újonnan elhelyezett tőkékre vonatkozólag kizáróan 4% -ban nyert megállapítást.6 Az esedékesség az időközi kamatok kifizetésével kivétel nélkül a naptári év szerint szabályoztatott,7 amely rendszer akkor ie éivényben maradt, amikor a kamara igazgatásban az ú. n. katonai év tétetett kötelezővé.8 A kifizetés egész, fél- vagy negyedévenként bármely, tetszés szerint megjelölt kamarai pénztárnál történhetett.9 A kincstár a kamatokat utólagosan, a felmondott tőke esedékességéig, sőt ha a kifizetés e napon meg nem történhetett, mivel a fél a kötelezvényt beszolgáltatni nem tudta, az esedékességen túl még nyolc hétig fizette.1 0 A hitelbizottság a kamatfizetés beszüntetésének fegyverével abban az esetben élt, ha a fél a régi, magasabb kamatra kiállított kötvényt, miután a kamat leszállíttatott, beszolgáltatni vonakodott.1 1 Az újonnan elhelyezett tőkéket egy éven belül fel-1 U. o. Cred. Comm. 1774:25, 112, 204. Lásd Függelék 2. 2 U. o. 1775:105. 142.. 1776:15. 5 U. o. 1774:70. 73., 1775:251., 1777:177. 4 Például a népiskolák és a Notre Dame-apácák részere tett 40.000 és 24.000 frtos alapítvány. U. o. 1775:126. Lásd Függelék 3. 5 U. o. 1774:112. 6 U. o. 1773:1. — A kamatláb már a hitelrendszer behozatala előtt szállíttatott le 4%-ra. (Ben. res. 30. Mart. 1, 8, 9,13,16, 18., Apr. 1772 p. 13. — Exp. cam. 1772. Apr. Off. sol. 24.) 7 Ο. L.. Cam. Hung., Cred. Comm. 1773:1. (circul.), 1774:118-8 U. o. 1776:104. 9 U. o. 1773:2. 10 U. o. 1776:186. 11 Ü. o. 1776:141.