Századok – 1925-1926
Értekezések - RÉDEY TIVADAR: Jókai és a történelem 113
JÓKAI ÉS A TÖRTÉNELEM. 125' ösztöne menekült Jókaihoz már a mult századközép megpróbáltatásaiban is. Akkoriban kábító varázsától az éber hazaszeretet némileg féltette is az illúziók-betege nemzetet; s a Jókai-kritika élét nem utolsó sorban politikai felfogás köszörülte oly metszővé. Hanem az aggodalom alaptalannak bizonyult: a magyarság, tetteiben, a belátás szaván indult; csak azt a jogát nem adta fel, hogy álmait is álmodhassa. S aligha történelemellenes az a nézet, hogy a Gondviselés a megaláztatás idején nemzetünknek Deák higgadtságában és Jókai mámorában kettős erőforrást nyitott. Minden okunk megvan rá, hogy e centenárium órájában éppen ilyen kérdéseken elmélkedjünk. Jókai nemzete ma is elszántan tanulja a reálpolitika leckéjét, hanem a pad alatt ma is mohón lesi a történelem vigaszát — szép meseszóban. S Jókainak van szava hozzánk is. Mert az észokokra járó tanítás igéi hamarabb eltompulnak, mint az ösztönös faji öntudat látnoki beszéde. Egyik legutolsó regényének néhány sorát mintha egyenest miránk testálná. Annak idején — tizenöt-húsz éve — talán mind gondtalanul haladtunk át e szakaszon, de most, hogy Zsigmond Ferenc jeles könyvében rányitottam, bizony megdobogtatta a szívemet. — „Itt állunk — úgymond — kicsiny nemzetünkkel, melynek a kerek világon nincs rokona, testvére, barátja. Sziget az országunk a népek tengerében. S akik körülvesznek bennünket, azok mind éheznek a testünkre, vérünkre, azért, mert a magunk nyelvét beszéljük, azt míveljiik, irodalmat, művészetet alkotunk nemzeti alapon, mert hazát tartunk fenn, azt boldoggá, hatalmassá, örökkévalóvá tenni törekszünk, mert a szabadságért lelkesedünk. Hát nem kötelessége-e nemzetem minden tagjának, aki csak nem sánta, béna, nyomorék, hogy a kardot, puskát férfiúi alakja kiegészítő részének fogadja s ellentétben a szent törvényekkel, azt kiáltsa: ,de ölj!' A mennyországot megszerzi a hit és az erény, de a földi hazát nem tartja meg más, mint a hősi vitézség." — Ily tüzes megnyilatkozásain át mintegy bepillantunk Jókai lelkének lelkébe, hol a költővel történeti helyzetünk mély ismerője érintkezik. Elszigetelt fajunk önvédelmi harcában mi a kard meg puska mellé harmadik fegyverül a könyvet szánjuk. Jókai ezt nem említi. Ε helyett egy egész könyvtárra való nemes olvasmányt adott kezünkbe. Mirajtunk áll, hogy éljünk ezzel is. Rédey Tivadar.