Századok – 1925-1926

Értekezések - RÉDEY TIVADAR: Jókai és a történelem 113

122 RfcDEY TIVADAR. mondaná, hogy a föld alól nem tud teremteni katonát. Lábával egyet dobbantana s megvolna a hadsereg." S ez a finom vívótőr Gyulai kezében egyszer már éppen bunkóvá változik, midőn Jókait vakmerő történethamisítás vétségben fogja perbe. Ε vádaknak nem szövegezésük hibás, hanem címzésük: epikus költőn követelik a történeti regényíró tartozásait. Ε vélt tartozásokkal azután Jókai hol egyezkedést keres, hol meg kereken megtagadja azokat. Innen van, hogy valahányszor a történelmi regényírásról bírálóival elméleti vitákba bocsátkozik, ezek érthetően magukon viselik az alkalom- és ötletszerűség bélyegét. A romantikus meseíró zsarnoki hajlama jellemzi Jókainak forrásaihoz való viszonyát is. Történelmi hátterű műveihez — az 1851-ben írt Erdély aranykorά-tól a századunk elején megjelent Egetvívó asszonyszív-ig — temérdek forrásművet használt fel, s ezek között történeti szakmunkák mellett bőven akad eredeti, egykorú, kéziratos dokumentum is. Adatait éppen nem rejti véka alá; jegyzeteiben, függelékeiben szereti gazdáját adni: mit honnan merített. Egyetlen példát említek, a Szép Mikhál című XVII. századi felvidéki történetet. Ennek hátteréül Rákóczi Györgynek Lengyelország ellen folytatott harca szolgál. A történet magva egy „chronique scandaleuse" az Ungarischer Simplicissimus lapjairól. Az akkori Kézsmárk leírása Wagner Christlich und Türkischer Staedte und Geschichtsspiegel című könyvén alapszik. Részleteket szolgáltatott még a Georgica curiosa s a Der neue Fitaval című gyűjtemény, b. Holberg dán író Klimius Miklósnak föld alatt való útja című műve és Szilády Áron értekezése a virágdalokról. Hanem forrásaikat V. Hugo óta legszívesebben éppen a romantikusok teszik kirakatba. Sűrű jegyzeteivel Jókai is inkább alkalmi fogódzókat keres, semmint megbízható alapot vet. A hitelesség kérdését forrásai megnevezésével eldöntöttnek is véli. „Történetemnek csaknem minden adata egy darab igaz történet, egykorú krónikákból összeállítva" — írja éppen a Szép Mikhálról. De egykorú krónikákból még szükségképpen nem áll össze igaz történet. Valódi történetírói temperamentum számára ott adódnék az elindulás lehetősége, hol Jókai már meg is érkezett: az adatszelekció küszöbén. A maga módján az epikus is gyakorol kiválasztást, de ebben nem kritikai szellem vezeti: mesélő ösztöne sodorja, a hitelestől az — érdekeshez. A dokumentumról hamarabb le-