Századok – 1925-1926

Értekezések - RÉDEY TIVADAR: Jókai és a történelem 113

JÓKAI ÉS A TÖRTÉNELEM. 121' hogy Thaly közléseit pár sorral alább „minden lelkesedést lehangoló száraz adatok"-nak ne minősítse. Ilyenek Jókai „affaire"-jei Clioval. Néha azután váltig hangoztatott nagy hódolata is alábbhagy. Az Egy az Isten epilogjában a történet és költészet viszonyáról elmélkedve így ír: „A múzsák között egyedül Clio az, aki nein ,szent', ő nagyon is emberi lény. Vulgivagább Venusnál. Kacérkodik minden nemzettel. Ugyanazt a történetet máskép mondja el a franciának, másként az angolnak... Az orleansi szüzet Schiller szentnek, Shakespeare bukott leánynak mutatja be, s mindkettőnek a műve költői remek... Ha Stuart Máriát Shakespeare írta volna meg, bizonyosan Erzsébet lett volna benne a hősnő, és Mária a szörnyeteg. Az angol ,Clio' így diktálja azt". — A vulgivaga hírébe hozott Clio nyomban heves lovagra is talált Péterfy Jenőben. „Nem tudom — mondta ez — mit szólna pl. egy Kemény Zsigmond ilyen hasonlathoz; bizonyos, sehogy sem tetszenék neki." Péterfynek igaza van. Csakhogy éppen ilyenekben bizonyosodik meg, mit az imént regényíró és meseköltő különbségéről mondtam. Amaz, ha a történetbe tekint, szinte a tudomány emberének fegyelmét vállalja magára; emez a történethez is költői ötletekkel közeledik, s ha ezek érvényesülése akadályokba ütközik, alkalomadtán akár lázadásra is kész mindennemű fegyelmezés ellen. Egyszer Jókai is szinte lázadó módjára nyilatkozott: „Először is nem követelem a regényíró számára azt a jogot, hogy a história-íróval versenyezzen, másodszor nem ismerem el azt a kötelezettséget, hogy a regényíró a historicus nézeteinek a maga alkotását alárendelni tartozzék." — Ez a felfogás bizonyára erősen elkanyarodik Jókainak a históriával szemben egyébkor sűrűn hangoztatott hűségnyilatkozataitól. S idevágó nézeteinek feltűnő ingadozásából igen jól kitetszik, hogy ez az egész hűség-kérdés — melyről a különben mindenütt problémát látó Kemény Zsigmond nem is tudott — Jókait éppen azért állítja meg lépten-nyomon, mert természete szerint teljességgel nem volt a problémák embere. A mesemondóban múlhatatlanul van valami zsarnoki vonás. Ε tirannizmus ösztönösen jogaiba kíván lépni a történelem tényeivel s hőseivel szemben is; s ezek a fantázia kohójában legott mintegy túlnőnek természetes méreteiken, a csodás eposz: mithikus távlatái felé. Ide céloz Péterfy csípős megjegyzése: „Ha Jókai Wallensteint rajzolta volna, ez nem.