Századok – 1923-1924

Történeti irodalom - Hoffmann; Max.: Der Krieg der versäumten Gelegenheiten Ism. Grexa Gyula 796

796 történeti irodalom. 796 sem, réiszint azért, mert ezek az eredmények szerző tudományos mezbe bujtatott propaganda munkájával homlokegyenest ellenkeznek, részint pedig, mert úgylátszik az oláhoknál hungariea non leguntur, kivéve mégis Anonymust, kinek megbízhatatlan adataira szerző persze életre-halálra esküszik, amint azt például a következő fejezetben teszi, ahol az ősoláhoknak a gepida birodalomban való jogállásáról és a gepidákhoz való viszonyáról beszél, megint csak túlnyomóan nyelvészeti adatokra támaszkodva. Az ötödik részben a gepidák diasporájáról van szó, s szerző előadja, hogy a gepidák országuk romlása után szerteszóródtak ugyan a világban, mégis zömük Dáciában maradt, amit archaeológiai leletek bizonyítanak. A gepidák által elhagyott helyeket szlávok foglalták el, amit ismét helynevekkel bizonyít. Végül pedig, midőn a magyarok a mai Magyarország határainál megjelentek, Anonymus szerint a szlávokat és oláhokat már itt találták, az oláhok pedig Erdélyben laktak, Erdély alatt pedig az Alföld a Tiszáig is értendő. És ez a fő! Ha szerző művét figyelmesen végigolvassuk, hamar rájövünk, hogy a Horváth Istvános módszerrel dolgozó „tudósnak" a gepida történet megírása csak mellékcél volt, amelynek köpenye mögé voltaképen politikai ízű propaganda irat van dugva, mert hiszen a főcél az, hogy a nagy és szemfényvesztő nyelvészeti apparátussal készült gepida történelmen keresztül az oláhoknak az állítólag Dáciában maradt rómaiaktól és romanizált dákoktól való eredete, az erdélyi oláhság (a Tiszáig) autochton volta, az oláh kontinuitás bebizonyítassék, nyilvánvalóan politikai célzattal. v. 1. General Max Hoffmann. Der Krieg der versäumten Gelegenheiten. München, 1923. Verlag für Kulturpolitik. 8°. 232 1. + 4 térkép. A volt központi hatalmak államférfiai, diplomatái és hadvezérei a vesztett háború után megjelent emlékirataikban szinte versenyeznek abban, hogy melyikük ismerte föl korábban helyzetünk teljesen reménytelen voltát. Mintha ezzel akarnák retrospektive bizonyítani államférfiúi éleslátásukat, van, aki Amerika beavatkozása után, van, aki a román vagy az olasz hadüzenet után, sőt van, aki már a Marne-esata elvesztése után „előre látta" az elkerülhetetlen katasztrófát. S íme, ekkor előlép egy katona, ki a háborúban a legfontosabb pozíciók egyikét töltötte be és azt mondja, hogy a háborút elvesztettük hadvezéreink és államférfiaink hibái és bűnei folytán, de a háború nem volt kezdettől fogva szükségképen elveszve, 1914-ben és 1915-ben, sőt még talán 1918-ban is, megvoltak az alkalmak a teljes győzelemre, de minden esetre még 1915 után is megvolt a lehetősége a becsületes békének.