Századok – 1923-1924

Történeti irodalom - Bittner; Ludwig: Die Lehre von den völkerrechtlichen Vertragsurkunden. Ism. Eckhart Ferenc 792

792 történeti irodalom. 792 natkozólag ós a Magyarország összeomlását megelőző időkre nézve, azonban bizonyos óvatossággal kell könyvét olvasni. A memoire-írók szokása szerint ngyanis mindig magát tolja előtérbe s politikai ellenfeleinek durva legázolásával biztosítani akarja magának továbbra is a prágai körök jóindulatát. Egyébként azonban őszintén ír s e korszak magyar történészei művét nem nélkülözhetik, amiért kívánatos volna a könyv első részének — jegyzetekkel ellátott — magyarrafordítása is. Podhradszky György dr. Ludwig Bittner: Die Lehre von den völkerrechtlichen Vertragsurkunden. 1924. 314. 1. (Deutsche Verlagsanstalt.) Szerző, a bécsi állami levéltár kiváló és szakembereink körében is jól ismert tisztviselője hosszas munkálkodásának eredményekép, melyet a nemzetközi szerződések tanulmányozásának szentelt, ezen könyvében új csapást vágott a nemzetközi jognak. Miként az oklevéltan megalapítói és fejlesztői az oklevelek nagy tömegének ismeretéből vonták le a törvényeket, melyek a középkori történelem ezen nélkülözhetetlen segédtudományát alkotják, úgy B. is „Az osztrák államszerződések időrendi jegyzékének" kiadója (1. Századok 1917. 494. 1.) a nemzetközi szerződés pontos ismerete alapján írta meg az első újkori diplomatikát, mondhatnók a diplomácia diplomatikáját. B. világos fogalmi meghatározásai, könnyen követhető gondolatfűzése, logikus rendszeressége azok számára is olvashatóvá és érthetővé teszik e könyvet, kik a nemzetközi jog irodalmában és gondolatkörében egyáltalában nem jártasak. Hogy induktív alapon a források pontos ismerete mellett mennyivel biztosabbak a megállapítások a jogi irodalomban is és hogyr

hány eddig zavaros kérdést lehet ily módon véglegesen elintézni, arra kitűnő példa a munka. Rendszere ugyanaz, mint az ismert és~ közkézen forgó oklevéltanoké és nem kevéisbbé meglepő, hogyan lehet az oklevéltannak régen megállapodott rendszerét, különösen a „belsőrészek" formuláinak osztályozását ilyen újkori forrásanyagra alkalmazni. Az oklevéltanból ismei't fogalmak: oklevéladás (Beurkundung), oklevelezési parancs (Beurkundungsauftrag), eljárás az okevélkiadásban (Beurkundungsverfahren) stb. módot adnak oly problémák felvetésére és megoldására, melyeket a nemzetközi jog eddig elhanyagolt, melyek azonban a történeti kritika szempontjából ezen újkori forrásanyaggal szemben is elkerülhetetlenek. Az oklevélkiadók közt a külügyminisztériumok szerepével foglalkozva megállapítja, hogy a volt monarchia közös külügyminisztere az uralkodó egyebütt szokásos külön felhatalmazása nélkül kötött szerződéseket, melyeket csak megkötésük után terjesztett az uralkodó elé, hogy azokat a par-