Századok – 1923-1924
Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: A reformkor nemzedéke 17
68 MÂLYUSZ ELEMÉR. jobbágytelken lakó 120.000 nemes is mind magyar volt az utolsó szálig s adó alá vetésük volt olyan katasztrófa reájuk nézve, mint a 15.000 forintos telekdíj a százezer holdas mágnásra s akkor mégis Széchenyi részvétszava, segítsége nélkül, sőt az ő akaratából jutottak sorsukra. De — ismételjük — Széchenyi tovább látott, felismerte, hogy a nemzet legerősebb osztályának a főnemességnek kell lennie, ennélfogva ki kell menteni adósságaiból, hogy méltó vezére lehessen nemzetének s felismerte azt is, hogy az összes osztályok közül leghamarabb ez állítható talpra. Két kézzel kellett volna a főuraknak elfogadni a fényes ajándékot, saját érdekükben is, ha nem hallották volna is az intő szavakat, hogy itt, az adózás kérdésénél dől el nemzetünk sorsa ... S most a legerősebb reflektornál is élesebben világít bele a kor közállapotaiba, a reformkor nemzedékének gondolkozására és jellemére az az elbánás, amelyben Széchenyinek az országgyűlés elé jutott javaslata részesült. Kossuth valóban nemes önzetlenséggel agitált ellenfelének terve mellett akkor, amikor a gyanú már hallatta szavát, hogy Széchenyi csak a nagybirtokosok érdekeit akarja előmozdítani. Az 1843/4. országgyűlés Széchenyi javaslata keresztülvitelének kidolgozására bizottságot küldött ki, melyben mindkét tábla tagjai helyet foglaltak. A lefaragás már itt megkezdődött. A bizottság öt millió helyett csak évi hármat ajánlott meg, még pedig 35 év helyett csupán négyre. A rendek csaknem teljes egészében magukévá tették a bizottsági javaslatot s tíz milliót ajánlottak meg. Széchenyi a felsőtáblán mindent elkövetett, hogy terve keresztülvitelét kierőszakolja. Külsejével is jelezte, hogy soi'sdöntőnek tartja a határozatot. Fényes díszruhában jelent meg, igazán átérezve — mit eddig tollal hirdetett — javaslatának nagy következményeit. A felsőtámadtatik meg, vagy másnak célját hátráltatni hajlandó — még a négyszöget is keréknek látja. Ily viszonyok közé pedig ma számtalan magyar, ki valóban szebb sorsra volna méltó s kinek hasznát a haza vajmi jól tudná venni, egyedül azért sülyed, mert „szegény legény" nem lel pártolást és mindenek fölött, mert kivált az előbbkelő vagy inkább előkelőbb magyarra, ezen keleti szittyavérre nézve, kinek kezében ércbuzogány rezgett! honunk tág terén áltálján véve szinte nincs egyéb kör, melyben gyakorolhatná tehetségit, mint prókátori és az irkafirkai..."
