Századok – 1923-1924

Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: A reformkor nemzedéke 17

A REFORMKOR NEMZEDÉKE. 39 ,A. Stádium 12 törvényjavaslata volt Széchenyi programmja. Sokat nem találunk meg benne, amit a közfelfogás programmja lényeges alkotórészének tartana. A jobbágyság felszabadításáról, vagy az általános a dó­fizetésről, a nemzeti érdekegyesítés e két elengedhetetlen feltételéről szó sincs nála. De éppen mérsékleténél fogva csak ez lehetett az egyedüli mentőeszköz, amely a nem­zetet kiránthatta volna az örvényből. Valóban gondviselésszerű volt megjelenése és mű­ködése. Amikor "az egységes, közös munka sikertelen maradt, ő volt az, aki új, egyéni tervet készített a ma­gyar faj átalakulásának megindítására s programmját minden energiája megfeszítésével végre is akarta haj­tani. Ez volt az a programm, amely 1830-ban megfelelt volna a nemzet felfogásának, jellemének, vérmérsékleté­nek, a körülményeknek, ha 1795 óta nem lett volna stagnálás. Széchenyi ekkor nemzetének ünnepelt vezére lett volna. De törekvése sikert nem ért, egy szerencsé­sebb vetélytársa ragadta magához a vezetést. Hogv_ Széchenyi nek gyönyörűen átgondolt, éles elmére val ló programmja egy lángész önfeláldozó fáradozásától kí­sérve is sikertelen maradt, annak a magyar társadalom akkori tagoltsága — mélyén fekvő, hosszú fejlődés ered­ményezte állapotok szövevénye — volt az oka. Ezen az akadályon már Széchenyi sem tudott győzedelmeskedni és a végzetes szirteken törekvésének hajótörést kellett szenvednie. Az 1792/3-i munkálatokat nemcsak a születési arisz­tokrácia" legjobbjai alkották meg, kidolgozásukban a köz­nemesség, a tekintetes karok és rendek szellemének le­téteményesei is nagy szerepet játszottak. A tervek meg­valósítása a régi rendi Magyarország képviselőinek, az egyháznak, arisztokráciának és a megyék, illetőleg más­részt a dicasterialis hatóságok révén a köznemességnek a feladata lett volna. E munkamegosztásban nem valami különösebb természetfeletti bölcseség nyilvánult meg, hanem egyszerűen csak a századok folyamán kialakult viszonyok adottságán alapult. Ennek dacára Széchenyi a maga programmját, amely pedig sokkal felforgatóbb változtatásokat vett célba, kizárólag az arisztokrácia vezető szerepére építette. Nem lehet célunk Széchenyi egész reformműködésé­nek, taktikájának tetteiből leszűrhető kifejtése. Meg­elégszünk (rriinwald egyik megállapításának egyszerű

Next

/
Thumbnails
Contents