Századok – 1923-1924

Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: A reformkor nemzedéke 17

30 MÂLYUSZ ELEMÉR. Az 1792/3-i kereskedelmi bizottság munkálata, Skerlecz Miklós műve, kiváló alkotás volt, de keresztül­vitele nehézségekbe ütközött volna, mert nem volt tekin­tettel Magyarországnak a monarchiában elfoglalt tény­leges helyzetére. Az országgyűlés által választott új bizottság, meghallgatva a nagyobb városok kereskedő­testületeinek véleményét, minden késedelem nélkül el­készítette munkálatát s azt az országgyűlés elé is ter­jesztette. „Nem abból indult ki, mi illeti meg jogszerű­leg az országot, hogyan kellene annak mint egészen füg­getlen államnak vezérleni kereskedelmi politikáját, ha­nem mit enged keresztülvinni az ország kapcsolata Ausztriával, miket lehet a fennforgó körülmények közt javítani anélkül, hogy azokból a német-szláv tartomá­nyokra bármi kár haramoljék."1 E nyugodt, megfontolt javaslatra, amelynél mérsékeltebben Széchenyi sem dol­gozhatott volna, csak az országgyűlés végén válaszolt a kormány, a közlekedési eszközök javítását és országos pénztár felállítását javasolva, amikor már nem volt idő megvalósításukra. A nemzet tisztában volt azzal, mily végtelenül fon­tos, hogy a reformok életbe lépjenek. Az 1807-i ország­gyűlés ezt a következő szavakkal fejezte ki: „Eddig mindenha azt vitattuk, hogy azokat múlhatatlanul létre kell hozni, hogy menthetetlenül örvénybe ne sodortassék az ország." Bizonyára eszélyesebb és talán célraveze­tőbb is lett volna nem ragaszkodni oly mereven a mun­kálatokhoz, amint tényleg tették, de eljárásuk tökélete­sen érthető. Az 1792/3-i bizottságok munkája egységes elgondolás alapján épült fel, a legkiválóbb hazafiak dol­goztak rajta, s így nem csoda, ha a munkában kimerült nemzeti géniusz elernyedten minden változást, jobbulást ennek tárgyalásától és megvalósulásától várt. Az 1807-i országgyűlésen megjelent követeknek is kötelességükké tették a megyék, hogy tárgyalják a reformmunkákat. Amint azonban az újonc és adó meg­ajánltatott, a kormány minden más tárgyat a követke­zőre halasztva, bezárta az országgyűlést. A rendek köré­ben természetesen nagy az elkeseredés, de hiába minden kérésük, hogy az országgyűlés tartama hosszabbíttassék meg a munkálatok tárgyaihatása végett. Ugyanez ismét­lődött meg az 1811/2-i országgyűlés befejezésekor is, 1 Horváth M. i. m. VIII. k., 237. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents