Századok – 1923-1924
Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: A reformkor nemzedéke 17
28 MÂLYUSZ ELEMÉR. az állampolgárok jogait és egyéni szabadságát, a törvényhozó hatalom megoszlása az uralkodó és a nép képviselete között, ugyanennek ellenőrzése alatt álló végrehajtóhatalom, a bürokratizmus ellensúlyozására az önkormányzat megerősítése és fejlesztése, mindez még megvolt magyar földön. Nálunk nem tudta megsemmisíteni az abszolutizmus, mint Német- és Franciaországban s elmaradottságunk, hogy nem estünk át ez abszolutizmuson, most szerencsénk lett volna. Készen állottak azok a külső formák, az államélet oly berendezése, amely nyugaton sóvárgott ábránd volt, csak új életerővel, friss energiával kellett megtölteni, ahol a rendiség légköre már petyhüdtté tette, némely helyen változásokat is tenni, pl. minden embernek biztosítani a törvény előtti egyenlőséget s ekkor Magyarország merész lendülettel utánzás nélkül Anglia mellé került volna. A reformmunkálatok komolysága nem üres reménynyel kecsegtetett. Mégis a kilenc bizottság szép terveiből semmi sem valósult meg. Nem mintha a nemzet lelkesedése szalmatűz módjára lelohadt volna, reformtevékenysége pedig a tervek papirravetésében kimerült volna. Sok és értékes energiát fordított meddő küzdelemben még arra, hogy valóra váltsa terveit. Az utókor nem értette meg, vagy — ami még rosszabb — félreértette a következő országgyűlések történetét, amely pedig a nemzet élniakarásának, heroikus küzdelmének sokszor mélyen megindító bizonyítéka. Arról volt csak szó, hogy az alaposan és lelkiismeretesen megvitatott tárgyakról már teljesen elkészült, indokolásokkal ellátott törvényjavaslatok, az ú. n. rendszeres munkálatok, sistematicum operatum-ok az országgyűlés elé vitessenek, hogy ott még egyszer az egész nemzet képviselete annak rendje és módja szerint megvizsgálja, átjavítsa s azután szentesítés végett a király elé terjessze. A kormány törekvése azonban kizárólag abban merült ki, hogy megakadályozza a munkálatoknak az országgyűlés elé jutását. A legfőbb kormányszervek állásfoglalása emberileg érthető. Reakciójukat egy szerencsétlen mozgalom váltotta ki. A nemzeti renaissance II. Ferenc uralma alatt érte el tetőpontját, ki eleinte nem volt ellensége a fokozatos reformnak. Uralmának harmadik évében azonban egy maroknyi magyar ember, köztük a nagypipájú, de
