Századok – 1923-1924
Értekezések - MÁLYUSZ ELEMÉR: A reformkor nemzedéke 17
22 MÂLYUSZ ELEMÉR. után mindegyik ugyanannyi követet küldene. Ez utóbbi alternatívától, a francia forradalom departement-rendszérének meghonosításától a mult hagyományait tisztelő történeti érzékük visszariad s mert az osztályokba való sorozás is sok összeütközésre adna okot, megállapodnak, hogy a nagyobb zavarok és kényelmetlenségek elkerülése végett a középutat választva, a kis megyéket egyesíteni fogják s azután minden megye három követet küldjön a diaetára.1 Csak két példát óhajtunk még felhozni annak illusztrálására, hogy éleslátásuk mily korán felismerte a bajt, amelynek orvosolatlanul hagyása vészes következményeit meghozta a reformkorban. Nemzeti szempontból nagy és fájdalmas veszteség volt Kölcseynek az országgyűlésről 1835-ben bekövetkezett kényszerű távozása, amelyet Szatmár megyének az örökváltság ügyében hozott pótutasítása idézett elő. A regnicolaris deputatio tisztában volt azzal, hogy az eredményes országgyűlési munka teljesítéséhez elengedhetetlenül szükséges, hogy a követek utasításoktól meg nem kötve tanácskozzanak, mert különben lehetetlen határozatot hozni. Ezért azt javasolta, hogy az instrukció csupán a megyét közvetlenül érintő és az 1741. évi 8. t.-c. alá eső kérdésekben — amely a nemesség adómentességének tárgyalás alá való vételét tiltotta el — legyen kötelező erejű, egyéb országgyűlési tárgyak megvitatásánál pedig csak tanácsadó.2 Ha e javaslatból törvény lett volna, nemcsak Kölcsey energiája nem kapcsolódott volna ki a közvélemény fejlődését irányító erők komplexumából, hanem lehetetlen lett volna az is, ami annyiszor megtörtént, hogy a kormány egy ügynek már hónapokon keresztül való tárgyalása alatt otthon a követ megyéjében a főispán és a rendelkezésére álló eszközök segítségével megnyert többséggel megváltoztassa az utasításokat, aminek következtében az ellenzék részére minden jóhiszemű munka sikertelen és eleve reménytelen lett. A kormányra, sőt a negyvenes évek mérsékelt reformirányára is nagyon veszélyessé vált és erős fegyvert adott a túlzó radikálisok kezébe az országgyűlési tanácskozások szervezetlensége. Ismeretes, hogy az alsó 1 Acta deputationis politicae. I. kötet. 122—4. 1. 2 U. o. 145—7. 1.
