Századok – 1923-1924

Történeti irodalom - Régészeti; Országos Magyar – Társulat Évkönyve; lásd Évkönyv alatt. - Schmidt Henrik: Tisza István boldog évei. Ism. –r 186

-történeti irodalom. 186 egyben kijelöli az ideiglenesen érvényben tartandó régi osztályok személyzetét. Elhanyagolt közigazgatástörténetünkre nagy nyereséget jelentene, ha a szerző nem maradna e vázlatnál, hanem tárgyát részletesebben is kidolgozná, majd a kultusz-köz^ igazgatás újabb történetére is kiterjeszkednék. Hlb. Schmidt Henrik: Tisza István boldog évei. Budapest, Studium. 8° 139. 1. és egy melléklet. A magyar történetírásnak, az egykorú történettel foglalkozó munkáknak is van egy sajátságos jellemvonása: az absztrakcióra való hajlam. E részben szöges ellentétben áll a francia liisztoriografiával, amely mesterien tudja érvényesíteni a színes részleteket, az intimitásokat, általában az egyedi vonásokat. Talán ebben az ellentétben keresendő annak az oka, hogy a racionalista franciában mégis oly nagy érdeklődés van a történelem iránt, míg a mindig a múltra és a történelmi jogokra hivatkozó magyar legtöbbnyire bizony saját hazája történetében is meglepően járatlan és e feltűnő hiányának pótlására vajmi keveset foglalkozik történelmi olvasmányokkal. A saját múltja iránti érdeklődést minden egyén és minden nép egyformán magával hozza a világra. Az e részben tapasztalható különbségek okai az egyes népnek sajátságos gondolkodásmódjában, illetve nevelésében keresendők. Az ember veleszületett érzése, hogy ismernie kell családjának, nemzetének, az intézménynek, melynek kebelében működik, történetét, még nem elegendő ez érzés tudatos kifejlesztésére. És hogy sok maradiság mellett éppen nálunk olyan kevés a törekvés történeti ismereteinek kiegészítésére, bizonyára onnan származik, hogy gondolkodásunk eme pályáinak kifejlesztését elhanyagoltuk. Az absztrakcióra hajló földolgozások az értelmi fejlődés legmagasabb fokának felelnek meg. Az erre való nevelés éppen a franciáknál oly gyakori és divatos, nem absztraháló, hanem a cselekvényt külsőségeinek összes jellemző vonásaival visszatükröző történeti munkák révén történik legtermészetesebben. Sajnos, a magyar közönség még hazája legkiválóbb fiait sem ismeri, pl. Kossuth Lajosnak vagy Hunyadi Jánosnak sincs elfogadható életrajza, arról nem is szólva, hogy akár az utolsó század kiemelkedő politikusairól és államférfiairól: Hajnóczyról, Ürményiről, Vay Józsefről, Nagy Pálról, Szentkirályiról, Klauzálról alig vannak halavány sejtelmei. De az ismert nagyságok is többnyire annyira leegyszerűsített formában élnek a köztudatban, hogy alakjuk nem is stilizáltnak, hanem valósággal csak szimbólumnak nevezhető. Legjobb életrajzaink is csak ritkán foglalkoznak hősükkel, mint