Századok – 1923-1924

Történeti irodalom - Biró Vencel: Erdély követei a portán. Ism. –ch–e 165

történeti irodalom. 165 Végül a perspektíva érzékeltetésére sem rendelkeztek elegendő technikai készséggel az akkori mesterek, minek következtében a tárgyak térbeli elhelyezkedése is zava­rossá vált az ábrázolásokon. Ezekre az általános érvényű művészi fogyatkozásokra nem mutat ugyan rá mindenhol a szerző, értékelni törekszik azonban a metszetkészítők techni­kai készségét s ezzel tulajdonképpen azonos célt szolgál. Főérdeme a munkának, hogy grafikus alapon pontosan megállapítja a metszetek azon darabjait, amelyek eredeti alkotásoknak tekinthetők s megállapítja azon darabokat is, amelyek régibb típusokról vannak átvéve. E szempontból még arra kellett volna kiterjeszkednie, hogy a vonatkozó szövegeket is összehasonlítsa s e tekintetben is megállapítsa a leszármazás sorrendjét. Kétségtelen, hogy a grafikus meg­állapításokat a szövegek segélyével még jobban alá lehetett volna támasztani s megkaptuk volna Buda és Pest grafikus ábrázolásainak pontos genealógiáját. A tárgyalt anyag nagy értékkel bír ránk, mert a kor­beli okleveles anyagunk nagyon szegény s erősen rá vagyunk szorulva a nyomtatott anyagra, e nyomtatott anyag kritikai analizise pedig éppen olyan értékkel bír ránk nézve, mint az oklevél-kritika. Nagy gonddal s kivált nagy szeretettel dolgozott a szerző munkáján s eredményei jó szolgálatot fognak tenni azoknak, kik a főváros e korbeli történetével foglalkoznak. Sajnos, olyan pontos eredményeket nem kaptunk, de az anyag természeténél fogva nem is kaphattunk, melyek a részleteket illetőleg is kielégítők lennének. Tulajdonképpen azt látjuk a feldolgozott metszetekből, hogy milyennek képzelték a német metszők a rendelkezésükre álló leírások alapján Buda és Pest fekvését nagy általánosságban. A ház- és templomtípusok, melyek a metszeteken leginkább a szemünkbe ötlenek* tulajdonképpen német típusok s a mesterek lakóhelyének prototípusaiból vannak merítve, amelyeket természetesen technikai készségük arányában reprodukáltak. Az eredmény inkább negatív, de a negativ eredmény is óriási érték a tudomány számára, mert elejét veszi azon törekvéseknek, hogy a grafikus ábrázolásokból forrásanya­got teremtsünk. Gárdonyi Albert. Biró Veneel: Erdély követei a portán. Cluj-Kolozsvár, 1921[ 8° 149 £ Szerző az erdélyi történet legszorgalmasabb művelői­nek egyike. Idevágó műveiről folyóiratunk több ízben meg^ emlékezett,1 s szerző hivatottságát s dolgozatainak tudomá­nyos értékét méltánylattal emelte ki. E művek nem levéltári 1 Századok, 1909. 785. 1912. 147. 1915. 116. 1917. 603.

Next

/
Thumbnails
Contents