Századok – 1923-1924

Történeti irodalom - Kéky Lajos: Petőfi. Ism. Tolnai Vilmos 159

160 történeti irodalom. 160 majd a megszállás zavarai ugyanis megakadályozták, hogy ismeretessé legyen azokban a tudományos körökben, amelyek a nyers anyagot elsősorban tudják értékelni és értékesíteni. Másrészt ma, amikor az elszakított részek levéltárai megközelíthetetlenek reánk nézve, a vidéki levéltárak anyagára vonatkozó legcsekélyebb ismeret is sokkal fontosabb, mint valaha. A könyv szerzője, Komárom megye főlevéltárnoka, már jólismert folyóiratunk olvasói előtt is. Nem egy kritika számolt már be elismeréssel azokról a lelkiismeretes, pontos munkákról, amelyekkel, főleg a vezetésére bízott levéltár anyagából merítve, megyéjének múltját igyekezett földeríteni. A komáromi múzeum új palotájának fölépítése és anyagának, főleg a páratlan értékű római-kori emlékeknek elrendezése az ő fáradhatatlan agitatórikus működésének és ügybuzgalmának eredménye. Ez a gyönyörű intézményünk, amely modern berendezésével, könyvtárával, előadótermével a színmagyar város műveltségét lett volna hivatva emelni, egyszerre az ellenségtől körülzárt és hevesen ostromolt külső bástya lett, amelynek egyelőre a védelem a feladata, a magára hagyott magyar társadalom és a mindent elnyomó cseh imperializmus harcának szimbóluma. A fenyegető idők a multak krónikását pedig a jelen harcosává tették. A könyv a megyének és a szerzőnek is még abból a boldog korszakából származik, amidőn a múlttal lelki fájdalom nélkül lehetett foglalkozni. A 63 darab középkori oklevél (1276—1526 június 16.) — ezek közül csak hat a későbbi másolat — összegyűjtése és kiadása nem volt könnyű munka. Ezek az oklevelek ugyanis a különböző perek folyamán, mint mellékletek, esetlegesen kerültek a levéltárba, nem a megye, mint autonóm testület működésének emlékei s így természetszerűleg szét vannak szórva a levéltárban. Az idő pedig nagyon megviselte őket. A szerkesztő megjegyzései, hogy a kiadott oklevél egyharmada hiányzik, vagy hogy írása elmosódott, oly kutató számára, ki maga is forgatott okleveleket, fölöslegessé teszik a kiadás nehézségeinek hangsúlyozását. A provenienciának megfelelően az okleveleknek nemcsak tartalma változatos, hanem szinte az egész ország: Arad, Bars, Esztergom, Győr, Hont, Nógrád, Nyitra, Pest, Pozsony, Somogy, Trencsén, Valkó, Vas, Veszprém, Zágráb és Zala megye területére vonatkozik, ami ismét azt a régi tapasztalatot erősíti meg, hogy a magyarországi megyék monografusai ott is találhatnak anyagot, ahol különben gyanítani sem lehetne. Viszont ugyanez a körülmény az oklevéltárnak a helyi jelentőségen túlemelkedő fontosságot is kölcsönöz. A 63 darab oklevélből, az átiratokat felodva, 90 oklevélszöveget nyert a kiadó, köztük négy Árpádkorit. Az oklevéltár anyagából érdekességénél fogva két missilist kell kiemelnünk, amelyek egyikében (103. 1. 1498-ból) a budavári káplán