Századok – 1923-1924

Értekezések - HORVÁTH DETRE: Szilárdi János és Siralmas Krónikája 94

118 horvAth detre. „Gyarló, mulandó ember tehát ne tulajdonítson semmit a maga erejének", hiszen az Úristen meg szokta bódítani a maga erejében bizakodó népnek a szívét.1 Nevezetes erkölcsi tétel munkájában az is, hogy „a csapás az előbbi nagy vétek büntetése", amit Izrael történetéből olvas ki.2

„A büntetésben — írja másutt — Isten csodálatos bölcsesége nyilvánul, midőn elveszi az emberek eszit, hogy látván, ne lássanak, hallván, ne halljanak." Ezért hív fel bennünket, hogy a nehéz gonosz fátumot Istenhez való igaz megtéréssel (paenitentiatartással) távoztassuk el.3

A végházak pusztulását, Erdély siralmas romlását abból magyarázza, hogy „népének Isten ellen való vétsége e világ szerint büntetlen ne maradjon.";

4 Krónikájának vezérfonala tehát az „Üristen célirányos működése", „Isten bölcs rendelése", amely a birodalmak igazgatásában nyilvánul.5

Mindezt megvilágítja a Szentírás példáival, melyet a kor szelleme folyományaképen kitűnően ismert. Volt okuk tehát azoknak, kik benne papot láttak, mert egyik kortárs-történetíró sem mutat fel ily nagy jártasságot a szentkönyvekben. A fejedelmek lelkivilágába szintén e vallásossága alapján enged betekintést. I. Rákóczi Györgyről olvassuk, hogy reggel, ebéd és vacsora előtt, valamint lefekvés előtt istentiszteletet tart s napjában két fejezetet olvas el a bibliából s így az ótestamentum könyveit 13-szor, az újéit 32-szer vette át.6 Mély vallásosságának folyománya az a dicséret, amellyel II. Rákóczi Györgyöt vallásos tevékenységéért elhalmozza és halálát sajnálja.7

Rákóczi Zsigmond életét és halálát meg e sokat mondó szavakban foglalja össze: „Miután Istenbe vetett igen nagy hitinek, bizodalmának sokképen bizonyságát adta, elszenderiilt az 1 Krónika V. 285—7. 2 VII. 588—9. 8 V. 289. VI. 386. VII. 579. 4 I. 10. 6 I. 5. VI. 397. Koncz: Irodalomt. K. 1899. IX. 212. Rumy: Transsilv. 1815. I. 9—10., Koncz: Irodalomt. K. 1899. 86, 211. Szilágyi: Figyelő 258. 6 IV. 236. Bethlen 42-szer olvasta el. Szalay—Baróti III. 247. ' VII. 512.