Századok – 1923-1924

Értekezések - MÁRKI SÁNDOR: Petőfi a történelemről 1

Petőfi a történelemről. Újesztendő napján múlt száz esztendeje, hogy Petőfi született, de a nemzet már a századik esztendőt is az ő halhatatlan emlékezetének szentelte. Sok tanulmány jelent meg költészetéről, de jóformán senki sem érdeklődött a haza legnagyobb lírikusának történelmi felfogása iránt. Pedig Petőfi el-eltünődött nemzete és az emberiség történelmi hivatásán s míg amannak dicsőségét határtalan lelkesedéssel magasztalta, hibáit kíméletlen szigorúsággal ostorozta. Végigment a magyaroknak egész történelmén, de a királyok krónikáját csak azért írta meg, hogy a királyságot meggyűlöltesse s a köztársaság útját egyengesse. A költőt nem kötik azok az adatok, amikhez a történetíró erősen ragaszkodik; szakemberek előtt sem érdektelen tehát annak megismerése, a legmodernebb magyar költő hogyan fogta föl a történelmet, figyelmét mi ragadta meg leginkább a múltból, különösen hazánk múltjából. Ennek bemutatására, saját költői szavainak prózai ismertetésével, azért vállalkozom, hogy az immár százesztendős Petőfi „ősz feje zöld koszorúját" a Történelmi Társulat szerény levelével gyarapítsam. * Petőfi az ókor történelmét lapozva, borongva kérdezte, hol vannak a görögök, hol vannak a kelták? Eltűntek, mint két olyan város, melyet a tenger elnyelt és csak tornyaiknak orma maradt ki a vízből: Homeros, a koldus, Ossián a királyfi; vak mind a kettő. Szemük fényét lelkük lobogó tüze, saját dicsőségük ragyogása vette el. Bámulatosan szép, bámulatosan nagy világot tártak az ember elé. Akárhány évszázad, akárhány évezred jön még, hogy könyörtelenül letiporjon mindent, Homeros és Ossián előttük is szentek ; halált hoznak min-Százidok, 1923. I —VI. füzet. 1